2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Leleményességével és önbizalmával királyokat is meghódított a szélhámos táncosnő, Lola Montez

2021. január 23. 13:36 Balázs-Piri Krisztina

Póktánc felnőtteknek

Legközelebb Londonban tűnt fel, ahol újabb férjet talált: George Traffard jómódú gárdahadnagyot, aki Lolával való találkozása előtt gazdag örökséghez jutott. Ám Traffard csak rövid időt tölthetett az asszonnyal, Lola ugyanis elvált tőle, és Amerikában kezdett új életet.

Korabeli sikerein ne lepődjünk meg, póktáncnak nevezett előadásain addig emelte mozgás közben a szoknyáját, hogy látszódjék: nem visel alsóneműt. Másik attrakciója a korabeli bulvársajtó szerint abból állt, hogy lovaglópálcájával férfiakat fenekelt el a színpadon, azokat, akik a sztori szerint valamiképpen megalázták őt.

Bajorországi emlékeiből színdarabot íratott, a főszerepet természetesen magára osztotta. Utolsó házasságát egy San Francisco-i üzletemberrel kötötte, Patrick Hull segítségével pedig szépségtanácsait is megjelentette könyv formájában.

1855–1856-ban eljutott Ausztráliába is, ahol kalandkereső aranyásók előtt lépett fel, az oda- és visszaúton póktáncával szórakoztatta a nagyérdeműt. Az utolsó botrány, ami vele volt kapcsolatos, éppen egy titokzatos útitársról szólt, aki rejtélyes körülmények között tűnt el a hajóról…

Hősnőnk még 40 éves sem volt, amikor – valószínűleg szifiliszben – meghalt. Élete vége felé vallásos lett, és a kiszolgáltatott nők megsegítésével jótékonykodott. A brooklyni Green Wood temetőben nyugszik, sírkövén ez áll: Gilbert Eliza kisasszony, elhunyt 1861. január 17-én. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A fiatal ElizaLiszt Ferenc és rajongói egy korabeli képeslaponI. Lajos bajor királyHíresen szemérmetlen póktáncával az Újvilágot is bevette. A karikaturista egyfajta modern Vénuszként ábrázolta az amerikai partot érését. Később ausztrál aranyásók is láthatták, ahogy a szerencsés kiválasztottakat lovaglópálcával fenekelte el a színpadon.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár