Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
2024. augusztus 25. 09:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Kim Dzsong Il: kosárlabda és Godzilla
A néhai észak-koreai diktátor, a 2011-ben elhunyt Kim Dzsong Il igazi filmőrült volt − személyes gyűjteménye 20 ezer darabot számlált. Filméhségét 1978-ban például úgy kívánta csillapítani, hogy elraboltatta a neves dél-koreai rendezőt, Sin Szang Okot, és ráparancsolt, hogy készítse el a Nyugaton nagy sikerű Godzilla koreai változatát, a Pulgaszarit.
Eme ínyenceknek szóló darab után nem meglepő, hogy a koreai diktátor kollekciójában egyaránt ott volt James Bond, az igazságosztó Rambo, a Keresztapa-trilógia, de a Dodó Kacsa is, amelyeknek élvezetét az évente 700 ezer dollár értékben importált konyak fokozta.
Kim Dzsong Il talán a filmeknél is jobban szerette a kosárlabdát, kedvenc játékosa a chicagói Michael Jordan volt. Kim a hatszoros NBA-bajnok szupersztárt meg is hívta Phenjanba egy közösen játszandó baráti mérkőzésre.
Ehhez érdemes felidézni, hogy az állandóan szürke ballonkabátot viselő diktátor alakja csak a koreai lakájmédia állítása szerint volt sportosnak nevezhető.
Mindenesetre Kim állítólag halála napjáig kérdezgette embereit, hogy Jordan elfogadta-e a nagylelkű invitálást.
Kim Dzsong Il gyermeki lelkesedését Madeleine Albright amerikai külügyminiszter 2000-es látogatása hűtötte le, aki az észak-koreai vezérrel való találkozása során csupán egy Jordan által szignált labdát tudott átnyújtani a népszerű sportot állítólag sajátos szabályokkal játszó Kedves Vezetőnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Változatos formákban vetekedtek a hatalomért az Árpád-ház tagjai 09:50
- Négy amerikai elnökkel is találkozott az emigrációba kényszerült Varga Béla 09:05
- Kezdetben még nem a sör miatt volt népszerű az Oktoberfest tegnap
- Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher tegnap
- Átadásakor nem nyerte el mindenki tetszését a Steindl Imre által tervezett Országház tegnap
- Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét tegnap
- A magyar oktatás egyik legsikeresebb reformere volt Klebelsberg Kuno 2024.10.11.
- Angolnak született, de a magyar szabadságért küzdött Guyon Richárd 2024.10.11.