2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nőket és férfiakat egyaránt elcsábított XIV. Lajos korának biszexuális „rocksztárja”, Julie d'Aubigny

2028. augusztus 9. 18:38 Múlt-kor

Párbaj a királyi bálban

La Maupinnek kamaszkorától kezdve szokása volt, hogy férfiruhába öltözött anélkül, hogy ezzel az lett volna a célja, hogy férfinak nézzék. Ez a korban merőben szokatlan jelenség már önmagában nagyon sokat elmond Julie társadalmi elvárásokat semmibe vevő személyiségéről.

Férfiruhában jelent meg azon a Palais Royalban tartott bálon is, amelyen egymás után három férfival is párbajozott. Történt ugyanis, hogy az ünnepély egy pontján váratlanul megcsókolt egy lányt, ami annyira felbőszítette annak kérőit, hogy azonnali revansra vágytak az illetlen tettet elkövetővel szemben.

Julie-nek persze eszében sem volt meghátrálni, mindhárom kihívást elfogadta, és mindhárom férfit le is győzte. Majd visszament a bálba, és ugyanúgy szórakozott tovább, mintha mi se történt volna. Itt viszont állítólag a király várta, aki joviálisan figyelmeztette, az a tény, hogy a párbaj betiltása ellenére kardot ragadott, ráadásul rögtön háromszor, szomorú következményekkel fog járni.

Bár másnap úgy tűnt, a Napkirály, akinek végső soron imponált La Maupin viselkedése, hajlik az enyhülésre, és fontolóra vette, hogy a párbajtilalom csak férfiakra vonatkozzon, Julie nem akart kockáztatni, és Brüsszelbe menekült. Itt a változatosság kedvéért a bajor választófejedelemmel, II. Miksa Emánuellel kezdett viszonyba, amely azonban megint csak nem bizonyult tartósnak. A lány iránti érdeklődését elveszítő választófejedelem 40 ezer frankot ajánlott fel a szakításért, amelyet Julie személyes sértésnek vett, és Miksa Emánuelhez vágta az érmékkel teli zsákot.

Mademoiselle Maupin ezt követően egyes források szerint tett még egy madridi kitérőt is, mielőtt visszatért Párizsba, ahol már nem kellett tartania a megtorlástól. Visszanyerte a helyi hatalmasságok és a királyi udvar kegyeit, olyannyira, hogy még Versailles-ban is fellépett.

Személyisége azonban nem ment át gyökeres átalakuláson. Botrányos viselkedése mellett – ami miatt a rendőrség folyamatos figyelemmel kísérte ténykedését – a szerelemben is a korábbi mintákat követte. Megújította viszonyát d’Albert gróffal, és beleszeretett egyik kolléganőjébe, Fanchon Moreau-ba, a fiától, a későbbi XV. Lajos apjától való megkülönböztetés miatt „le Grand Dauphin” néven emlegetett Lajos királyi herceg szeretőjébe, majd pedig viszonyt kezdett azzal a Madame la Marquise de Florensackal, akit a legismertebb francia emlékiratíró, Saint-Simon hercege korának legszebb nőjeként emlegetett. Amikor Julie barátnője két évvel a viszony kezdetét követően meghalt, La Maupint annyira megviselték a történtek, hogy – a megunt királyi szeretőkhöz hasonlóan – kolostorba vonult.

A zárdában aztán rideg, aszketikus életet élt, pénzéből kápolnát építtetett és kegyes alapítványokat tett. Hogy elege lett az eseményekkel teli, szenvedélyesen megélt életéből, vagy a bűntudat vezette a kolostor falai közé, nem tudjuk, mindenesetre nem sokkal később, még 40 éves kora előtt elhunyt (születései idejét nem tudjuk biztosan, de 1707-ben halt meg). Legalább olyan szokatlan módon fejezte be életét, mint ahogy a neki adatott rövid idő alatt élte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Julie kalandvágyát egyetlen viszony nem elégíthette ki – mindig kereste az új kapcsolatokatA beszámolók szerint Julie d'Aubigny leginkább viselkedésével keltett feltűnést: gyakran provokált verekedéseket fiatal arisztokrata férfiakkalJulie d'Aubigny 1700 körülJean-Jules-Antoine Lecomte du Nouÿ: Mademoiselle de Maupin (1902)Jan Steen: Vidám társaság egy teraszon (1673–1675)Jelenet a Madamigella di Maupin című 1966-os olasz kalandfilmből, amely Julie d'Aubigny élete alapján készült

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár