2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kínától a Jeges-tengerig – az Osztrák-Magyar Monarchia öt különös vállalkozása

2017. március 2. 08:12

Boszniának hegyei, a fekete kövei...

A Monarchia expanziós törekvései a távoli gyarmatok létesítése helyett inkább a Balkán irányába mutattak. Az 1877-78-as orosz-török háborút véglegesen lezáró Berlini békekongresszus lehetőséget is adott arra, hogy az alig tíz éve fennálló dualista állam kiterjessze fennhatóságát határain túlra. Az Andrássy Gyula közös külügyminiszter vezette osztrák-magyar delegáció elérte, hogy a kongresszus felhatalmazza a Monarchiát Bosznia, Hercegovina és a Novi Pazar-i Szandzsák területének katonai megszállására.

A megszálló hadsereg összesen 153 ezer katonát és 112 ágyút számlált, míg velük szemben nagyjából 93 ezer, nagyobbrészt helyi muszlim és ortodox népfelkelőkből, kissebbrészt Boszniában állomásozó török katonákból és 77 ágyúból álló sereg állt szemben. A Josip Filipović vezette osztrák-magyar fősereg 1878. július 29-én lépte át a Szávát, majd Banja Lukán keresztül az Orbász folyó mentén nyomult dél felé. Mindeközben egy másik, 9 ezer fős hadosztály, Stjepan Jovanović tábornok vezetésével Dalmácia felől a Neretva mentén hatolt be Bosznia-Hercegovinába.

A bosnyákok szívós ellenállást tanúsítottak ugyan, így például a Ravnice mellett vívott ütközetben több mint 70 magyar katona vesztette életét, míg a jajcai csatában a Monarchia csapatai 600 embert veszítettek. Minden nehézség ellenére a császári-királyi seregek augusztus 5-én elfoglalták Hercegovina fővárosát, Mostart, majd kemény utcai harcokat követően augusztus 19-én Szarajevót is. A bosnyákok ezt követően gerilla hadviselésbe kezdtek és egészen októberig kitartottak a jól védhető hegyek között.

A hadjáratban a Monarchia veszteségei (ezer halott és négyezer sebesült) sokkal súlyosabbak voltak a vártnál, ami komoly feszültségekhez vezetetett az osztrák és magyar politikai életben. A megszállt Bosznia a nemzetközi jog szerint továbbra is az Oszmán Birodalom része maradt, de a gyakorlatban minden téren a Monarchia irányítása alá került. Az új területeket nem csatolták sem Ausztriához, sem Magyarországhoz, hanem kondomíniumként a közös pénzügyminiszter irányítása alá került. Az Osztrák-Magyar Monarchia végül 1908-ban annektálta a megszállt Bosznia-Hercegovinát, amely onnantól kezdve jogilag is a Birodalom részévé vált, komoly nemzetközi feszültséget keltve ezzel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A nyolc nemzet szövetségének katonái (Sorrendben: brit, amerikai, ausztrál, indiai, német, francia, osztrák-magyar, olasz és japán)1873 karácsonya (Weyprecht kapitány rajza)Payer főhadnagy térképe a felfedezett szigetekrőlA tiencsini Ferenc József utcaAz expedíció útjának térképeA tiencsini koncessziós zónák, középen türkizzel az osztrák-magyar telepAz osztrák-magyar misszió által kiképzett perzsa hadosztály díszszemléjeA teheráni osztrák katonai akadémia kadétjai 1900 körülKorabeli karikatúra a balkáni helyzetrőlSzarajevó elfoglalásaBosnyák parasztok 1890 körülOsztrák-magyar üteg által kilőtt brit tankAz osztrák-magyar hadtest tisztjei és lelkészeTarackosüteg PalesztinábanPayer főhadnagy festménye az expedíció tagjairól

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár