2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Léggömbök, léghajók és Zeppelinek Budapest fölött

2021. november 29. 16:40

A hatalmas katonai léggömb hiba nélkül szolgált

1896. A Monarchia hadseregének a Városligeti-tó partjára telepített léggömbje valamivel „lustábban” járt föl-alá, ugyanakkor időjárástűrőbbnek bizonyult, mint Godard kapitány szerkezete. A kiállítás nyitóünnepségének látványosságaként Ferenc József üdvözlőbeszédét követően szállt fel először a katonai léghajó Dvorzsák főhadnaggyal és Koczecznik hadnaggyal a fedélzetén. Rövid lebegés után azonban, jégesőtől tartva, leereszkedett.

Nagyon újszerű katonai eszköznek számított akkoriban a légi felderítésre használt ballon. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében alig három évvel a kiállítás megnyitása előtt, 1893 augusztusában kezdte meg működését – egyetlen gömbbel – az első légballonos század.

A rendszeres napi felszállások során a kötéllel a földhöz erősített katonai légballonnal is végrehajtottak időnként szabad repüléseket. Az egyik ilyen légi út ugyancsak kalandosan alakult. A léghajót a Duna fölé sodorta a szél, majd ott, néhány száz méter magasságban  megállt. Mozdulatlanul lebegett vagy fél óráig, hiába dobálták ki belőle a homokzsákokat. Egyszer csak egy szélroham végre odébb sodorta, a Szemlőhegy felé. Ekkor azonban a hatalmas gömb egy helyen megrepedt, és szinte zuhanva ereszkedni kezdett utasaival, akik között egy bárónő is volt.

A történet folytatását a korabeli újság tudósításából idézzük:

„A veszedelmet a Pórszász villából észrevette a villatulajdonosnő és az ott lakó Kisfaludy fogházfelügyelő neje, akik segitségére siettek a légi utasoknak, és több munkás segélyével megkapták a köteleket, és megmentették a segélyért kiabáló tiszteket attól, hogy ballonjukkal együtt a feléjük tátongó kőbányába essenek, ahol könnyen összetörhették volna csontjaikat. A megmenekült légi utasokat a villa tulajdonosnője megvendégelte, és azok aztán gyalog tértek vissza Pestre.”

A katonai légballon a kiállítás nyitvatartási ideje alatt végig folyamatosan működött, ezalatt összesen 7017 utast emelt a magasba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Godard kapitány léggömbjének katasztrófája korabeli újságrajzonUtasok a 452. felszállására készülő léggömb kosarábanA katonai léghajó felszállásaA Ballon Captifot földhöz rögzítő 37 mm-es kötelet egy csigával vezették a gőzgéphezAz utasokat szállító kosár és a gázzal töltött gömb közötti kötélzetA katonai léghajó kiállítási tárgyként a Városligeti-tó partjánA katonai léghajó személyzeteAz Iparcsarnokban lebegő hatalmas léghajó az 1905-ös közlekedési kiállításonA 206 méter hosszú Graf Zeppelin léghajó elhalad a Városliget felett

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár