A vörösterror 133 napja

Mi történt a szülinapomon?

 
Időszakra szeretnék keresni
Időpont:
Év:
Hónap:
Nap:
Keresési feltételek:
Hónap: február  •  Nap: 19
17 találat
[1]

1403. február 19.

Az ellenzéki magyar országnagyok Esztergomban Jodok morva őrgróffal szövetkeznek Zsigmond király ellen

[2]

1732. február 19.

Meghal André Charles Boulle, a bútorkészítés mestere

90 éves korában meghal André Charles Boulle. Boulle a bútorkészítés mestere; ő alkotta meg a XIV. Lajos francia királyról elnevezett stílust, mely a Napkirály hatalmát és fényét tükrözi. Boulle az egyszerű formákból tervezett bútorokat fantáziadús intarziával, elefántcsontból, teknőcpáncélból, bronzból és ónból készített értékes veretekkel díszítette. A kárpitozott bútorokat selyemmel vagy bársonnyal vonta be, magas támlával és egyenes lábakkal készítette.

[3]

1817. február 19.

Megszületett Kossuth Zsuzsa

Kossuth Lajos legfiatalabb húga 1841-ben feleségül ment Meszlényi Rudolfhoz. Részt vett a Védegylet szervezésében. 1848 januárjában özvegyen maradt. Lelkes híve volt a forradalomnak, 1849 áprilisában a tábori kórházak főápolónőjévé nevezték ki. Felhívást intézett a magyar nőkhöz, hogy ápolják a sebesülteket. Fáradhatatlanul járta az országot, szervezte és ellenőrizte a katonakórházakat. A világosi fegyverletétel után elfogták és bíróság elé állították. Bizonyítékok hiányában felmentették ugyan, de a hatóságok továbbra is gyakran zaklatták. 1851-ben ismét letartóztatták és azzal a feltétellel engedték szabadlábra, hogy elhagyja az országot. Ekkor már súlyos tüdőbajban szenvedett. Brüsszelbe vándorolt ki, ahol csipkeverő műhelyt nyitott. 1853-ban Amerikába települt át. New York-ban érte a halál.

[4]

1846. február 19.

Meghal Kis János költő

Kazinczy Ferenc tántoríthatatlan híve és barátja volt, de a nyelvújításban óvakodott a túlzásoktól. 1790-ben a soproni líceumban - diáktársaival - megalapította a Soproni Magyar Társaságot, az első magyar önképzőkört. 1791-93-ban Göttingenben és Jénában tanult tovább, 1794-től Győrött tanított. 1796-1808 között több dunántúli falu lelkipásztora, majd 1912-től haláláig a dunántúli evangélikus egyházkerület szuperintendense volt. Mintegy 70 önálló műve jelent meg, sokat fordított görög, latin, német és francia klasszikusok munkáiból. Versei többnyire terjengős, szentimentális alkotások. Legnagyobb érdeme Berzsenyi Dániel költői tehetségének felfedezése volt. 1830-ban az MTA rendes tagjává választották.

[5]

1867. február 19.

Meghal Habsburg István, az utolsó magyar nádor

Budán született 1817. szeptember 14-én. Anyja gyermekágyi lázban meghalt, ezért mostohaanyja, apja harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi hercegnő nevelte. Tanulmányai során főként a jog érdekelte, 14 éves korában ezredessé léptették elő. 1835-ben a róla elnevezett 52. gyalogezred tulajdonosa lett. Kitanulta a könyvkötést és a faesztergálást is. Pest-Budán közvetlensége miatt nagy népszerűségnek örvendett. A németen kívül jól tudott latinul, franciául, olaszul és magyarul is. 1838-ban részt vett a pesti árvíz mentési munkálataiban, ami tovább fokozta népszerűségét. 1843 őszétől Csehország helytartója, hivatalát 1844. januárjában vette át. Csehországban főként gazdasági jellegű intézkedéseivel igyekezett a tartomány fejlődését elősegíteni (Bécs-Prága közötti vasútvonal építésének támogatása, az 1846. évi éhínség enyhítése stb.). Apjának, József főhercegnek a halála után, 1847-ben lett Magyarország helytartója, majd Pest vármegye főispánja. 1847-ben választották nádorrá, és őt tarthatjuk a `legmagyarabb Habsburg`-nak. 1848 tavaszán, mint királyi helytartó, ő bízta meg Batthyány Lajost az első magyar független kormány megalakításával. Ezután vállalta a reménytelen harcot a konszolidáció érdekében. A végsőkig a helyén maradt, s így őt bízták meg a Jellacic ellen küldött magyar hadsereg vezetésével. A megbízatást elfogadta, de a hadvezetés átvétele helyett szeptember 22-én Bécsbe menekült és 25-én lemondott a nádori méltóságról. Ezután visszavonultan élt Németországban, majd végül kibékült Ferenc Józseffel. Menton-ban (Nizza mellett) érte a halál.

[6]

1910. február 19.

Megalakul a Nemzeti Munkapárt

A koalíciós kormányt inkább a belső ellentétek, semmint Ferenc József ellenszenve vitte sírba. A kormány az utolsó `nemzeti követelést`, az önálló magyar jegybank eszméjét is kénytelen volt feladni. Wekerle 1909. januárban beterjesztett egy javaslatot: legyen külön egy bécsi és egy budapesti jegybank, ezek azonban egyeztetett pénzpolitikát folytassanak, pénzeik az egész Monarchiában legyenek elfogadott fizetőeszközök. A `kartellbank` eszméje senkit nem elégített ki, hiszen fenntartotta a fizetőeszköz és a pénzpolitika közös voltát. Ezt követően a Függetlenségi Párt kettészakadt, a harcias többség a megegyezést kereső Kossuth Ferenccel szembefordult. Az uralkodó rutinszerűen tárgyalt még 1909 derekán Kossuthtal, Justhtal. Látva, hogy a koalíció nem támasztható fel, Lukács László hajdani pénzügyminisztert bízta meg titokban egy tisztán 67-es kormány megalakításával, s egyelőre kormányon tartotta Wekerlééket. A király elképzelése: az általános választójog bevezetése, ahogy Ausztriában már 1907-ben bevezették azt. Ferenc József Tiszával és Khuen-Héderváryval is próbálkozott. Utóbbi jobban igazodott Bécshez, elvben elnyerte Ferenc Ferdinánd támogatását is. A kormánykoalíció 67-esei lassan átáramlottak Tisza valamint Khuen-Héderváry táborába, 1910. január 17-én utóbbi kapott megbízást kormányalakításra. Egy hónap múlva a Szabadelvű Párt feltámasztásából megalakult a Nemzeti Munkapárt. Az újabb, a parlamentben népszerűtlen kormányt a még koalíciós többségű képviselőház újabb "nemzeti ellenállással" akarta fogadni, óhajának azonban nem volt sok foganatja. Az 1910. júniusi választáson nem várt arányú nagy győzelmet aratott a Munkapárt, melynek tényleges vezére Tisza István gróf volt. A többség biztos tudatában 1911 tavaszán a kormány beterjesztette az újonclétszám és a hadi kiadások másfélszeres növelésére vonatkozó javaslatot. A következő időszakban ez volt a parlamenti élet fő vitakérdése. Kezdődött elölről a régi színjáték: a javaslat elfogadásáért cserébe az ellenzék nemzeti vívmányokat akart. A demokratikus program, az általános választójog követelése mellett egyedül Justh szűkebb köre tartott ki. A vitának majd Tisza István vet véget 1912 júniusában, amikor házelnökként erőszakkal letöri az újabb obstrukciót, s megszavaztatja a véderőjavaslatot.

[7]

1947. február 19.

Az FKGP lemondatja Kovács Bélát

Az FKGP Politikai Bizottsága kommunista nyomásra lemondatja főtitkári tisztéből Kovács Bélát, akit a Magyar Közösség-összeesküvésben való részvétellel gyanúsítanak. Utóda a főtitkári székben Balogh István.

[8]

1951. február 19.

Meghal André Paul Guillaume Gide, Nobel-díjas francia író

Párizsban született 1869. november 22-én. Alapításától szerkesztője volt a Nouvelle Revue Francaise-nek, ő fedezte fel - többek között - Giraudoux-t, Martin du Gard-t és Saint-Exupery-t. Első regénye a Meztelen, a második pedig A mennyország kapuja, amelyet Magyarországon Ady ismertetett a Nyugatban. Míg e regények szerkezetükben a klasszikus prózai hagyományt követik, más műveiben nyitottabb formát hoz létre az idősíkokkal való játék a valóság és illúzió egymásba játszása révén, amely az új regényig ível. Híres műve A pénzhamisítók, a regényíró `regénye`, amely tulajdonképpen egy készülő regény regénye, s Gide ezt a művét tartotta az egyetlen `tiszta` regénynek. A kritikusok legmaradandóbb munkájának Naplóját tartják, amely az európai szellemi élet tükörképe, s Gide a XIX. század végétől a XX. század derekáig írta. Nietzschének ő volt az egyik első francia szószólója, s ő mutatta be a franciáknak a század legnagyobb angolszász irodalmárait, ugyanakkor szívesen fordított Shakespeare-t, Goethe-t és Kafkát is. Kora legnagyobbjaival folytatott, több kötetre rúgó levelezését később ki is adták, s fontos kordokumentumnak számít. A Nobel-díjat 1947-ben kapta `az élet problémáit és körülményeit állhatatos igazságszeretettel és pszichológiai éleslátással feltáró irodalmi munkásságának nagy művészi jelentőségéért.`

[9]

1980. február 19.

Helmut Schmidt lemondja NDK-beli látogatását

Helmut Schmidt német szövetségi kancellár lemondja NDK-beli látogatását a szovjet csapatok afganisztáni bevonulása miatt

[10]

1986. február 19.

Bányakatasztrófa sújtja a mecseki uránbányát

1986. febuár 18-án 11 áldozatot követelt egy bányakatasztrófa a Mecseki Szénbányák Vasas Bányaüzemében. Másnap újabb bányaszerencsétlenség történt, ezúttal a mecseki uránbányában, egy halálos áldozattal.

[11]

1987. február 19.

A Thyssen Stahl AG bezárja hattingeni üzemét

A duisburgi Thyssen Stahl AG igazgatósága úgy dönt, hogy a Ruhr-vidéki Hattingenben leállítja a Heinrichshütte két kohóját és egy durvalemez-hengersorát. Ezzel a közvélemény által vitatott intézkedéssel az üzemben 2900 munkahely szűnik meg. A heinrichshüttei leállások az NSZK újabb acélválságára utalnak. Ezúttal a nyugatnémet acélgyárak a nemzetközi acélpiacon mutatkozó túlkínálatra eddig ismeretlen arányú intézkedésekkel reagálnak; a tömeges elbocsátások Hattingenben a város egész szociális struktúráját fenyegetik: a munkanélküliek aránya, amely januárban 14,8 százalék körül mozgott, megkétszereződött, és nincs semmilyen szociális terv az elbocsátottakat illetően. A Thyssen-féle gyár leállásával Hattingenben megszűnik minden negyedik munkahely és a tanulóhelyek nagy része. Az Essenben működő Rajna-Vesztfáliai Gazdasági Kutatóintézet számításai szerint minden acélipari munkahelytől 1,7 további munkahely függ. December 10-én 100 000 acélipari munkás útelzárásokkal megbénítja a Ruhr-vidék egyes részeit, miután a Krupp-konszern bejelentette a duisburg-rheinhauseni acélművek bezárását; 100 000 bányász is 90 perces figyelmeztető sztrájkot rendez. A következő hónapokban további akciókkal tiltakoznak az üzemleállítások ellen. Rheinhausenben, amely az NSZK egyik műszakilag leghatékonyabb acélműve, 5300 munkahely kerül veszélybe, 1980 óta a Ruhr-vidéken 60 000 acélipari munkahelyet építettek le, s a még leépítendő 34 900 munkahely többsége ugyancsak a Ruhr-vidéken van.

[12]

1988. február 19.

Meghal Ránki György történész

Ránki György (Bp., 1930. aug. 4. - Bp., 1988. febr. 19.): történész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1976, r. 1982), Kossuth-díjas (1961). Középiskolás korában a németek koncentrációs táborba hurcolták. 1949-ben érettségizett. 1949-51-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1951-53-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) folytatta tanulmányait. 1953-tól az MTA Történettudományi Int. tudományos segédmunkatársa, 1957-től tudományos munkatársa, 1960-tól tudományos titkára és a legújabbkori osztály vezetője, 1962-től igazgató-helyettese, 1986-tól igazgatója volt.
1964-ben nevezték ki egy.-i tanárrá a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyegyetemre. 1981-től intézeti munkájának fenntartásával a bloomingtoni (USA) egyetem magyar tanszékének vezetője lett.
Tudományos érdeklődése először a 20. századi magyar gazdaságtörténet, azon belül is elsősorban az ipartörténet felé fordult. Ebből nőtt ki szélesebb gazdaságtörténeti érdeklődése a 19-20. századi K-Európa, általában az európai periféria, és végül egész Európa gazdaságtörténete iránt.
Másik kutatási területe Mo. 20. századi politikai története, nemzetközi helyzete volt, kibővítve az európai kisállamok és a nagyhatalmak viszonyának kutatásával. Harmadik, az előbbiekhez szorosan kapcsolódó szakterülete a II. világháború története volt.
Az MTA Filozófia és Történettudományok Osztályának 1985-ben osztályelnökhelyettese, 1987-ben osztályelnöke lett. 1967-től haláláig tagja volt a Nemzetközi Történettudományi Bizottságnak, 1985-től első alelnöke. A mainzi Institut für Europäische Geschichte tudományos tanácsának tagja. Felelős szerkesztője, majd főszerkesztője a Magyar Tudománynak és tagja a Danubian Historical Studies szerkesztőbizottságának.

[13]

1989. február 19.

Az ellenzék elutasítja a HNF március 15-e közös megünneplésére vonatkozó felhívását

Budapesten tanácskoznak a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság (BZSBT), a Fidesz, az MDF, az FKGP és az SZDSZ képviselői. Elutasítják a Hazafias Népfront március 15-e közös megünneplésére vonatkozó felhívását, és szorgalmazzák, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át.

[14]

1990. február 19.

Japánban az alsóházi választásokkal évekre eldől a kormányzás kérdése

Rendkívüli várakozás és bizonyos értelemben szinte pánikhangulat előzte meg a törvényhozás 517 képviselőjének megválasztását. A választási kampányban Kaifu Tosiki kormányfő egyenesen úgy tette fel a kérdést, hogy "szabadságot és demokráciát vagy szocializmust". Doi Takako, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Japán Szocialista Párt elnöknője erre csak azt mondhatta, hogy pártja már elvetette a szocialista forradalomra, mint végcélra utaló 1986-os platformnyilatkozatot. Ugyanakkor a kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt 1955 óta többségben van az alsóházban, s így a többpárti demokrácia viszonyai között is egypárti hatalmat gyakorol. Február 19-én Japánban a választásra jogosultak 73,3 százaléka, mintegy 65 millió japán állampolgár járult az urnákhoz. Közülük 30 millióan ismét a kormánypártra szavaztak, ami azt jelentette, hogy a liberális Demokrata Párt megőrizte a politikai többségét az alsóházban.

[15]

1997. február 19.

Meghal Teng Hsziao-ping kínai politikus

Jómódú földbirtokos családból származott. Középiskoláinak elvégzése után, 1920-ban a franciaországi Lyon egyetemére került. 1922-ben Párizsban belépett a Kínai Szocialista Ifjúsági Szövetségbe, hazatérése után, 1924-ben pedig csatlakozott a Kínai Kommunista Párthoz. Mindvégig részt vett a kínai forradalmi harcokban. A `hosszú menetelés` és a japánellenes háború idején hadosztályparancsnok, politikai biztos, 1943-ban a katonai tanács politikai főcsoportfőnöke volt. 1945-69-ig tagja volt a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának. 1952-ben miniszterelnök helyettesi tisztséget töltött be, 1953-54-ben a tervhivatal elnöke és pénzügyminiszter volt, 1953-56-ig a párt főtitkári, 1956-67-ig pedig titkári posztján állt. 1955-67 volt tagja a Politikai Bizottságnak. Az ún. `kulturális forradalom` idején a `vörös gárdisták` támadásainak célpontjává vált és valamennyi tisztségétől megfosztották. 1973-ban ismét tagja lett a központi bizottságnak, majd 1977-től a Politikai Bizottságnak. Ezután kétszer is volt miniszterelnök-helyettes, és ugyancsak kétszer a hadsereg vezérkari főnöke. A Mao utáni időszak `erős emberének` számított, aki kulturális forradalom idején elkövetett túlkapások felszámolásának programjával vált az ország nagy hatalommal rendelkező vezetőjévé. Nem számított ún. liberális reformpolitikusnak, inkább hatalmi politikát gyakorolt. Elsődleges célja az volt, hogy Kínát - minden ideológiai megkötöttségen felülemelkedve - világhatalommá változtassa. Nevéhez fűződött a piacgazdaság és a külföld felé való nyitás, de politikai téren kitartott a kommunista párt diktatúrája mellett. A demokráciáért indult mozgalom 1989-es véres leverése idején Teng a Katonai Bizottság elnöke volt, s így elsősorban őt terheli a felelősség a Tienanmen-téri vérengzésért. Utolsó éveit megromlott egészsége miatt visszavonultan töltötte, de szavának az utolsó pillanatig volt ereje. Utolsó kívánsága azonban már nem teljesülhetett: Hong Kong 1997. július eleji visszacsatolását már nem érte meg.

[16]

2000. február 19.

Meghal Friedensreich Hundertwasser osztrák építész és festõ

[17]

2001. február 19.

Meghal Stanley Kramer, Oscar-díjas amerikai filmrendező és producer

1933-36 között a Metro Goldwyn Mayer cégnél dolgozott mint vágó, közben forgatókönyveket és hangjátékokat írt. 1941-42-ben társproducerként tevékenykedett. 1947-ben megalapította a Screen Plays Inc.-et, amely 1951 óta a Columbia Pictures égisze alatt működik. 1955-től rendezett filmeket, amelyeknek producere is volt egy személyben. Legjobb filmjének az 1960-ban készült Aki szelet vet című művét tartják. Jelentős rendezései még: a Megbilincseltek, az Ítélet Nürnbergben, a Találd ki, ki jön vacsorára?, a Bolondok hajója, az Áldd meg az állatokat és a Dominó-elv. Filmjeit összesen 80 alkalommal jelölték Oscar-díjra és azok 16-szor nyerték el az aranyszobrot.