2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

 
Keresett szó   
Címke szerint
Dátum és között
Keresési feltételek:
Címke: nőtörténet
381 találat
[1]

Lavina, sérülés, kidőlt serpák: Tabei Dzsunk 1975-ben első nőként jutott fel a Mount Everest csúcsára

[2021.05.16. 10:13] Hírek

„Nem akartam az első nő lenni az Everesten” – nyilatkozta Tabei Dzsunko japán hegymászónő egy interjúban. A hegyek amazonja megelégedett volna azzal is, ha úgy vonult volna be a történelembe, mint a 36. hegymászó, aki feljutott a Mount Everest csúcsára. 

[2]

Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet

[2021.05.15. 13:31] Hírek

Habár keveset tudunk Mátyás király híres édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek az életéről, azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy erős és talpraesett asszony volt. Férje távollétében az ország legnagyobb méretű uradalmát igazgatta, de Hunyadi halálát követően politikai érzékéről is számot adhatott.

[3]

A frontvonalon harcoló amerikai katonák bálványa is volt Hollywood „szerelemistennője”, Rita Hayworth

[2021.05.14. 15:28] Hírek

Előbb tudott táncolni, mint járni, tizenkét évesen már apja lokáljában lépett fel Rita Hayworth filmsztár, „a nagy amerikai szerelemistennő”, aki 34 éve, 1987. május 14-én hunyt el. A második világháború idején sok amerikai katona az ő fotóit nézegetve ábrándozott a frontvonalban.

[4]

Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok

[2021.05.13. 09:13] Hírek

Az embertelen módszerekkel gyilkolásra képzett elit női gárda érzékelhető félelmet ébresztett a gyarmatosító seregek körében. Habár végül a modern haditechnika és a túlerő segítségével legyőzték őket, az amazonok némelyike sikeresen bosszút állt.

[5]

„Tojásfej” és „Homokóra”: Marilyn Monroe és Arthur Miller valószínűtlen és tragikus kapcsolata

[2021.05.11. 15:35] Hírek

Amikor Marilyn Monroe és Arthur Miller először találkozott 1951-ben az Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad című film forgatásán, egymás iránti érdeklődésük azonnal feltámadt. Miller viszont akkor még első feleségével, Mary Slatteryvel élt.

[6]

Szokatlan házasságok sorozata alakította Anglia történelmét

[2021.05.09. 17:12] Hírek

Az emberi természet és a hatalmi politika gyakran felülírta a szokásjogot, számtalan, ma már szokatlannak ható esettel gyarapítva a királyi dinasztiák történetét. Ez alól a legismertebbnek számító angol monarchia sem volt kivétel.

[7]

Soha nem mondott le a trónról a 67 éven át özvegy Zita királyné 

[2021.05.09. 12:46] Hírek

129 éve, 1892. május 9-én, Viareggióban született Zita királyné, az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károlyként az utolsó Habsburg-császár) felesége. A tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el.

[8]

A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin

[2021.05.06. 14:46] Hírek

Sok hamis legenda kering az orosz történelem egyik legjelentősebb uralkodónőjének szerelmi és magánéletéről. Katalin azonban nem volt leszbikus, nem volt szodomita, nem volt nimfomániás, csupán egy asszony volt, aki úgy élt, ahogy a felvilágosodás korának uralkodói általában.

[9]

A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai

[2021.05.04. 14:53] Hírek

A magyarországi politikai radikalizmus történetének írásakor egy csoportról kevés szó esik. Ezek azok a nők, akik a szélsőjobboldali eszméket terjesztve, támogatva a háború utolsó napjáig kitartottak a nyilaseszmék mellett.

[10]

Aki műveket és művészeket egyaránt gyűjtött: Peggy Guggenheim

[2021.05.02. 07:39] Hírek

Műveket és művészeket egyaránt gyűjtött. A legenda szerint a híres műgyűjtő csak unalmában fordult a műtárgyak és alkotóik felé, de mindkét vadászterületen igen sikeres volt. Övé lett a XX. század legjelentősebb kollekciója, és szeretőinek népes táborával sem vallott szégyent.

[11]

Sosem adatott meg a boldogság II. Erzsébet húga, Margit hercegnő számára

[2021.04.29. 15:54] Hírek

Mintha egy fordított tündérmesét olvasnánk: hiába becézték Rózsabimbónak, hiába volt szép és művelt, Margit hercegnőért, II. Erzsébet húgáért sohasem jött el az egész életében várva várt királyfi.

[12]

Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év

[2021.04.28. 15:21] Hírek

1918-ban a politikus haditengerészeti miniszterhelyettesként európai körúton járt. Néhány hetes útja során agyondolgozta magát, miután azonban hazatért, minden megváltozott: ledöntötte a lábáról a spanyolnátha, és miközben feküdt az ágyában, felesége megtalálta a szeretőjével váltott leveleit.

[13]

Miután bizonyították helytállásukat az I. világháborúban, már nem volt visszaút a női egyenjogúság számára

[2021.04.23. 08:31] Hírek

„Seregeinket a hadianyaggyárakban dolgozó nők mentették meg, és ők biztosították fegyvereink győzelmét” – jelentette ki 1916 augusztusában Edwin Samuel Montagu brit hadianyag-gyártási miniszter. Helyzetértékelése 1918 végén ugyanúgy megállta volna a helyét.

[14]

Valóban azt mondta a szegényeknek Marie Antoinette, hogy „egyenek kalácsot”?

[2021.04.22. 08:26] Hírek

Egyes történelmi toposzok már annyira rögzültek a köztudatban, hogy szinte lehetetlen változtatni rajtuk. Az ilyen újra és újra felbukkanó, félreértéseken vagy merő kitaláción alapuló klisék közé tartozik Mária Antónia francia királyné állítólagos kifakadása is.

[15]

Rácáfolt az előítéletekre Kathrine Switzer, az első női maratonfutó 

[2021.04.19. 17:22] Hírek

54 éve, 1967. április 19-én a 261-es rajtszámmal induló Kathrine Switzer volt az első nő, aki hivatalosan lefutotta a Boston Maratont, bizonyítván, hogy a nők akárcsak a férfiak képesek futva teljesíteni a klasszikus távot.

[16]

Anna, a kegyetlen cárnő, aki sötétségbe taszította az orosz birodalmat

[2021.04.14. 17:22] Hírek

A hányattatott sorsú leány egy ígéretes házasságból már tizenhét évesen özvegyi sorsra jutott. A gyerekkorában „vesztfáliai sonkának” csúfolt, elhanyagolt lány nem várt fordulatok után lett Oroszország cárnője. Uralkodásának tíz éve alatt kegyetlenségével többszörösen visszaadta mindazt, amelyet a sors elvett tőle, így méltán érdemelte ki a „rettegett” melléknevet.

[17]

Élete legszebb éveit töltötte Magyarországon a zalai svéd grófné, ám a háború közbeszólt

[2021.03.27. 13:21] Hírek

Az első világháború után került Magyarországra, s a második világégés miatt kényszerült elhagyni otthonát 1945-ben. Az asszony egy puritánabb és polgárosultabb kultúrából érkező szemével, ám befogadó módon, idetartozóként mesél rólunk, magyarokról és „feudális” viszonyainkról.

[18]

„Élete szomorú, talán ok nélkül az...” Erzsébet királyné anyasága

[2021.03.20. 13:06] Hírek

Bár a bajor „rózsa” első unokatestvérével, Ferenc Józseffel való frigyre lépése – mellyel Ausztria császárnéjává, később Magyarország és Csehország királynéjává vált –uralkodói körökben ritkának számító szerelmi alapon köttetett, kiegyensúlyozott boldogságot hosszú távon végül egyik félnek sem hozott.

[19]

A frontra szökő grófkisasszonytól a cigarettázó vértanúig: hét híres önfeláldozó nő

[2021.03.18. 14:24] Hírek

Az önfeláldozás csak az élet elvesztésével válik teljessé? Vagy az is hasonlóan méltó áldozat, amikor valaki teljes földi létét szenteli egy nemes célnak? Bár számtalan asszonyt emelhettünk volna ki, összeállításunkban az önfeláldozás hét különleges női példáját mutatjuk be.

[20]

Példaként szolgált gyermekei számára Zrínyi Ilona egész életén át tartó küzdelme

[2021.03.13. 13:42] Hírek

Zrínyi Ilona személye sokkal inkább politikai kapcsolatai, Munkács várának védelmében játszott szerepe révén ismert, mintsem magánéleti szempontból, akár feleségként, akár anyaként. Ez a része azonban korántsem elhanyagolható, hisz Zrínyi Ilona személyiségének megismeréséhez magánélete is hozzátartozik.

[21]

A kivégzett „pillangók” hozták el Latin-Amerika egyik legvéresebb diktatúrájának végét

[2021.03.11. 15:01] Hírek

1960. november 25-én három nővér – Patria, Minerva és María Teresa Mirabal – halálhíréről számoltak be a Dominikai Köztársaság hírlapjai. E jelentések szerint a nők autójukkal zuhantak le egy szakadék széléről egy veszélyes útszakaszon.

[22]

Isteni védelmet nyújtó pergamenöv segítségével szültek a nők a középkori Angliában

[2021.03.10. 18:40] Hírek

A középkorban a szülő nők halandósága az egekben volt. A leendő anyák jobb híján különböző talizmánokba helyezték bizalmukat, hogy megvédjék őket a bajtól.

[23]

Már középiskolásként filmszerepeket kapott a páratlanul tehetséges Venczel Vera

[2021.03.10. 15:56] Hírek

Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész ma, március 10-én ünnepli a 75. születésnapját.

[24]

Szovjet katonák által meggyilkolt apácák maradványait találták meg Lengyelországban

[2021.03.09. 18:06] Hírek

Régészek nemrég tárták fel három, szovjet katonák által a második világháború végén megölt apáca csontvázát Lengyelországban. A felfedezés egy több hónapos keresés végét jelenti, amelynek során összesen hét meggyilkolt apáca maradványait keresték.

[25]

Eleinte február utolsó vasárnapján ünnepeltük a nőket

[2021.03.08. 11:15] Hírek

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.  Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először a nőnapot.

[26]

Nemcsak a magyar, hanem az osztrák sebesülteket is ápolta Kossuth Zsuzsa 1848-1849-ben

[2021.03.07. 07:12] Hírek

Kossuth Zsuzsa valós, de regényes alakja egy harcos, kemény, modern nőtípust idéz elénk. Törékeny alkatával hatalmas tettetek hajtott végre. Nem rettent vissza semmitől. Átitatva a demokrácia, a szabadság szellemével, intelligenciájával nemcsak méltó szellemi társa és segítője volt Kossuth Lajosnak, de aktív politikai és szervezőmunkát is vállalt mellette.

[27]

Egy csapásra az ellenkezőjére változtatta a szőke haj jelentését Jean Harlow

[2021.03.03. 12:17] Hírek

110 éve, 1911. március 3-án született Jean Harlow, a harmincas évek amerikai filmjeinek egyik legnagyobb bálványa, "a szőke bombázó". Harlow karrierje üstökösként ívelt felfelé: 1931-ben hat filmben szerepelt, s a belőle sugárzó szexualitás megőrjítette Amerikát.

[28]

Ritkán volt része boldog házasságban az Árpád-házi királylányoknak

[2021.02.27. 12:50] Hírek

Egy királyi dinasztia történelmi beágyazottságát nemcsak az határozza meg, hogy hány évszázadig uralkodott az általa birtokolt területeken, hanem az is, hogy mai szóval élve, milyen nemzetközi kapcsolatokat épített ki. Az Árpád-ház e tekintetben nem panaszkodhat.

[29]

A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai

[2021.02.21. 07:44] Hírek

Franklin Delano Roosevelt és Eleanor Roosevelt neve bizonyára sokaknak cseng ismerősen, hiszen a XX. század meghatározó személyiségei voltak: az elnök, aki talpra állította országát a nagy gazdasági világválság idején, és felesége, akit Harry S. Truman elnök, FDR utódja a világ first ladyjének nevezett. Franklin édesanyjáról azonban kevesebbet hallunk.

[30]

A színpadon kívül, bátorságával és emberségével alakította a legnagyobbat Bajor Gizi

[2021.02.12. 09:37] E-folyóirat

Mentett ki embereket a Városmajor utcai nyilas házból, kápráztatott el börtönőrt Márianosztrán, életének végül saját férje vetett véget 70 éve.

[31]

Senki sem parancsolhatott az amerikai modernizmus első nagyasszonyának, Georgia O'Keeffe-nek

[2021.02.11. 18:10] Hírek

Kevés embert szeretett, azokat is utálta. Bár nem igen mondták róla, e szarkasztikus kijelentés akár Georgia O’Keeffe-ről is elhangozhatott volna. Az 1900-as évek amerikai modernizmusának idolja ugyanis módfelett excentrikus teremtés volt.

[32]

A középkori nemesasszonynak nem csupán lehetősége, de kötelessége volt az extravagáns öltözködés

[2021.02.11. 16:21] Hírek

Hogyan volt illendő öltözködnie annak, aki a középkorban nő létére birtokokat felügyelt, ráadásul a király húga volt? Angliai Eleonóra hercegnő, a lázadó Simon de Montfort későbbi feleségének ruhatárába beletekintve tisztább képet kapunk a 13. századi öltözet divatjáról.

[33]

Összesen tizennyolcszor jelent meg Szűz Mária a romolhatatlan Szent Bernadett előtt

[2021.02.11. 11:08] Hírek

Hideg, borús februári nap volt. Dél körül járt az idő. Bernadette Soubirous, a Pireneusok lábánál fekvő városka, Lourdes molnárjának legidősebb lánya húgával, Marie-val és a szomszéd kislánnyal épp rőzsét szedett a hegyi patak partján, hogy este legyen mivel alágyújtani a vacsorának.

[34]

Pénzjegynyomdai állást ért Csák Ibolyának az olimpiai bajnoki cím

[2021.02.09. 09:53] Hírek

15 éve, 2006. február 9-én halt meg Csák Ibolya, az 1936-os berlini olimpia magasugró bajnoka. Ő a magyar atlétika első női olimpiai aranyérmese és a második aranyérmes a nők között: az első az ugyanezen az olimpián, négy nappal korábban a tőrvívásban győztes Elek Ilona volt.

[35]

Mindig rácáfolt a benne és a nőkben kételkedőkre az első száguldó riporter, Nellie Bly

[2021.02.09. 09:34] Hírek

Neve első helyen szerepel azok között, akik új fejezetet nyitottak az oknyomozó újságírásban. Hogy mindezt nőként érte el, ma már nem hangzik olyan hihetetlenül, de nem árt emlékeztetni rá: Nellie Bly a XIX. században élt, amikor a szüfrazsettek még választójogért harcoltak.

[36]

Sosem mutatkozhatott Hitlerrel a nyilvánosság előtt Eva Braun

[2021.02.06. 15:45] Hírek

109 éve, 1912. február 6-án született Eva Braun, aki több mint tíz éven keresztül volt Hitler társa, rövid ideig felesége, s akinek szerepéről egészen a világháború végéig alig néhányan tudtak. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja.

[37]

Hercegnőként ment Kenyába, de királynőként tért haza II. Erzsébet

[2021.02.06. 08:21] Hírek

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - ma hatvankilenc éve viseli II. Erzsébet királynő a fenti címeket.

[38]

A csúcsról a sírba taszította Boleyn Annát férje, VIII. Henrik szeszélye

[2021.01.25. 07:32] Hírek

488 éve, 1533. január 25-én kötött házasságot hivatalosan VIII. Henrik angol király és második felesége, Boleyn Anna. A tragikus sorsú királyné életét számos regény, film, színmű és komoly történeti munka is taglalja.

[39]

Leleményességével és önbizalmával királyokat is meghódított a szélhámos táncosnő, Lola Montez

[2021.01.23. 13:36] Hírek

Képzett táncosnő lett volna, ahogy önéletrajzában állította? Vagy inkább könnyű, kitartott nőcske, aki remekül keverte az igazságot a hazugságokkal? Királyi szerető, aki olyan férfiakat csavart az ujja köré, mint a zeneszerző Liszt Ferenc, az író Alexandre Dumas és a bajor király, I. Lajos?

[40]

Boldog békeidők vagy képmutató konzervativizmus? A viktoriánus korszak megosztó emlékezete

[2021.01.22. 11:33] Hírek

A Viktória nevével jelzett korszak a brit történelemben nemcsak egy hatalmas birodalom megszületésének, a bámulatos ipari és gazdasági fejlődésnek az ideje volt, a viktoriánus jelző egy meghatározott világszemlélettel és életmóddal forrt össze.

[41]

Eladó az amerikai történelem egyik leghíresebb megoldatlan gyilkosságának helyszíne

[2021.01.21. 17:12] Hírek

1892. augusztus 4-ének reggelén a Massachusetts állambeli Fall Riverben megtalálták Andrew Borden és felesége, Abby holttestét. A házaspárral fejszecsapások végeztek – a férfin 11-et, a nőn 19-et számoltak össze.

[42]

Minden lehetséges díjat bezsebelt Hollywood őzikeszemű csillaga, Audrey Hepburn

[2021.01.20. 10:29] Hírek

28 éve, 1993. január 20-án halt meg Audrey Hepburn Oscar-díjas brit-holland színésznő, a Római vakáció, a My Fair Lady és az Álom luxuskivitelben csillaga, Hubert de Givenchy francia divattervező múzsája, aki humanitárius tevékenységével is maradandót alkotott.

[43]

Kínai nő alakításáért kapott Golden Globe-díjat Anita Ekberg, a „jéghegy”

[2021.01.11. 14:38] Hírek

Hat éve, 2015. január 11-én hunyt el Anita Ekberg, Fellini több mint fél évszázada készült Az édes élet című mozijának feledhetetlen Sylviája, egy korszak szexszimbóluma. Hazájában csak egyszer, 1964-ben állt kamera elé, de mivel összeveszett a rendezővel, ebből a filmből is kivágták.

[44]

Meseszerű utat járt be az árvaháztól a divatvilág csúcsáig Coco Chanel

[2021.01.10. 08:37] Hírek

A nő, akinek a neve az elegancia és a luxus szinonimájának számít, a semmiből építette fel dollármilliókat érő divatbirodalmát. Mindenekelőtt azonban forradalmár, aki megszabadította a nőket az őket évszázadokon át sanyargató fűzőtől, és letette a XX. századi divat alapköveit.

[45]

Sem a holokauszt, sem az idő nem állíthatta meg Keleti Ágnest

[2021.01.09. 17:17] Hírek

Az 1921. január 9-én Budapesten született Keleti Ágnes, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, ma ünnepli századik születésnapját.

[46]

Szigorú katolikus neveltetés után vált a feminista mozgalom élharcosává Simone de Beauvoir

[2021.01.09. 08:36] Hírek

Simone de Beauvoir francia írónő, filozófus, Jean-Paul Sartre felesége 113 éve, 1908. január 9-én született. Utolsó éveiben figyelme az öregedés, az idős korosztály társadalmi szerepe felé fordult, Könnyű halál című hosszabb elbeszélésében beteg anyja utolsó napjait írja le megrázó aprólékossággal.

[47]

Egy nappal téves halálhíre után elhunyt Tanya Roberts színésznő

[2021.01.06. 10:49] Hírek

Egy nappal azután, hogy tévesen a halálhírét keltették, elhunyt Tanya Roberts amerikai színésznő, a Halálvágta című James Bond-film sztárja.

[48]

Tévesen keltették Tanya Roberts egykori Bond-lány halálhírét

[2021.01.05. 10:18] Hírek

Kórházban kezelik Tanya Roberts amerikai színésznőt, a Halálvágta című James Bond-film sztárját, korábban tévedésből jelentette be a színésznő halálát barátja és képviselője, Mike Pingel.

[49]

Mosolyával rombolta le a „gonosz birodalmát” Raisza Gorbacsova

[2021.01.05. 09:33] Hírek

89 éve, 1932. január 5-én született a "mosolygó cárnőként" emlegetett Raisza Gorbacsova, Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő felesége, az első és utolsó szovjet „first lady”. Villámgyorsan a Nyugat kedvence lett. Szépsége, szellemessége, közvetlensége sokat javított a szovjet országimázson.

[50]

Túl „polgárinak” találták a lapját, évekig nem jelenhettek meg versei Nemes Nagy Ágnesnek

[2021.01.03. 12:38] Hírek

99 éve, 1922. január 3-án született Budapesten Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Költészetében szigorúan tartotta magát a racionalizmushoz, de a látszólagos szenvtelenség, távolságtartás, hűvös józanság és csillogó intellektus mögött kimondhatatlan szenvedély parázslott.

Bezár