2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Károly Róbert adománylevelétől Deák Ferenc hajtincséig

2016. október 11. 16:22

2016. szeptember 28-án új időszaki kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri főépületében. A "Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai" című kiállításra a Nemzeti Levéltár hét tagintézményének ajándékozási eseteiből válogattak, bemutatva az adományozott iratok időn és téren átívelő sokszínűségét. A kiállítást és a hozzá kapcsolódó levéltári rendezvényeket a „Nyitott Levéltárak 2016” programsorozat keretében indította útjára a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Nemzeti Levéltár.

Az időszaki kiállítást annak első öt hónapjában az MNL Országos Levéltára főépületében tekinthetik meg az érdeklődők, ahol hat tárlóban mutatjuk be az intézmény legérdekesebb ajándékozási eseteit a közelmúltból. A legkorábbi kiállított irat Anjou Károly Róbert adománylevele 1322-ből, a legkésőbbi pedig két New York Times cikk Nagy Imre újratemetéséről, 1989-ből. Emellett az MNL hat megyei levéltára – a Békés Megyei Levéltár, a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Vas Megyei Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár – további színes összeállításokon vonultatja fel adományként kapott értékes iratait. Megjelenik ezeken a felületeken rengeteg személyi hagyaték, családi irategyüttes, céhes iratanyag, egyesületi anyagok, szponzorálásokból és egyéni kezdeményezések alkalmával a levéltáraknak adományozott maradandó értékű történeti kincsek.

A kiállítás a Bécsi kapu téren 2017. február 28-ig lesz látható. 2017 tavaszáról aztán "vándorútra indul" a hat megyei tagintézménybe. Mindig a bemutatónak otthont adó levéltár állít ki eredetiben iratokat, a többi levéltár pedig plakátokon jeleníti meg ajándékozási eseteit.

A szeptember 28-i megnyitót – a várakozásokat meghaladva – körülbelül 120 érdeklődő tisztelte meg jelenlétével. Az eseményen dr. Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese mondott köszöntőt. Ezt követően M-Szabó Dorottya főlevéltáros (MNL OL) bemutatta a kiállítást, majd a délután második felében szakmai és az ajándékozókat is bevonó beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők a levéltári iratajándékozásokról, Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató (MNL SzSzBML), Márkusné Vörös Hajnalka levéltárigazgató-helyettes (MNL VeML) és dr. Péntekné Unghváry Mária nyugalmazott főlevéltáros (MNL OL) aktív közreműködésével. Megszólalt még Mikecz László úr, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és az Országos Levéltár iratajándékozója és Malek Magdolna, az Országos Levéltár iratajándékozója.

A kiállítás-megnyitó a Magyar Nemzeti Levéltár ajándékozásokat bemutató rendezvénysorozatának első rendezvénye volt, azt további levéltári események fogják majd követni. Soron következő rendezvényüket 2016. november 3-ra tervezikk. Ekkor a külföldről hazahozott magyar vonatkozású levéltári iratanyagok feltérképezéséről, hazahozataláról és az ennek során szerzett tapasztalataikról számolnak majd be. Ezen – ún. Hungarika – anyagok hazahozatalában hatalmas segítséget jelent a Nemzeti Levéltárnak a Miniszterelnökség által koordinált Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozta Ithaka-program. Ezért az eseményen olyan kollégák szólalnak fel, akik e programok valamelyikében részt vettek.

További iratajándékozási rendezvényeinkről, a kiállításról, annak látogathatóságáról a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján – www.mnl.gov.hu – és a megyei levéltárak weboldalain, valamint a hozzájuk kapcsolt Facebook oldalakon is tájékozódhatnak.

A "Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai" című kiállítás ingyenesen megtekinthető, de előzetes regisztráláshoz kötött. A megtekintési szándékát a tervezett munkanap előtt 24 órával szíveskedjék elküldeni az alábbi e-mailcímre: [email protected]. Telefonon is várják a bejelentkezéseket a +36 1 225-2836-os telefonszámon (9.00-11.00, valamint 13.00-15.30 között). A tárlatvezetés várható időtartama fél óra, melyet a Bécsi kapu téri épületben 9.00 – 15.00 között tudnak biztosítani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
I. Károly magyar király latin nyelvű oklevele, melyben egy Bars megyei birtokot adományoz Exe fia György fiának Mykcs-nek. Hely nélkül, 1322. június 27. Jelzete: HU MNL OL - DL 105232I. Ferdinánd magyar király latin nyelvű kiváltságlevele, melyben megerősíti Eperjes város vámmentességét a Sáros megyei Újfalu vámjának fizetése alól. Augsburg, 1548. március 13. Jelzete: HU MNL OL – R 314 – 45. – № 14.Deák Ferenc hajtincse, melyet keresztlányának, Nedeczky Idának küldött. Kehida, 1850-es évek. Jelzete: HU MNL OL – R 22 – 7.b – № 10.Rajk László naplója az 1930-as évekből, benne az 1931-es nyomorenyhítő akcióra vonatkozó felháborodott bejegyzése. Hely nélkül, 1931. november 3. Jelzete: HU MNL OL – P 2256 – 97. – 1. – № 1.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár