2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Jövőcsinálók” – kreatív fejlesztések az MVM EDISON startup verseny döntőseinél

2019. augusztus 12. 08:38

Az MVM EDISON startup verseny döntőjét levezénylő Rákóczi Ferenc „jövőcsinálóknak” nevezte a finalista projekttagokat, akik valóban kreatív, környezetbarát és energiahatékony fejlesztéseket mutattak be. A döntőbe bekerülő nyolc csapatnak három perc alatt kellett meggyőznie a Kóbor György MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatóját is sorai közt tudó szakmai zsűrit, hogy az ő innovatív fejlesztésük a leginkább érdemes a befektetésre. A szakemberek végül három projektet emeltek ki közülük, ám elmondásuk szerint rendkívül nehéz volt a döntés. Márton István, az MVM Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója szerint mind a nyolc csapat megérdemelte volna a lehetőséget, és azokkal sem fogják megszakítani a kapcsolatot, akik az igen erős mezőnyben most nem kerültek be a dobogós helyezettek közé.

Ilyen projekt volt a SmartConnect csapatának fejlesztése is: egy okoskonnektor, amely segítséget nyújthat az áramfogyasztás mérséklésében, a készenléti állapotban felvett áram többletköltségének minimalizálásában, az eszközök automatikus vagy távoli vezérlésében. Ugyanakkor az otthonok biztonságának megteremtésében is hasznos kiegészítő, amely a jövőben minden otthon elengedetlen része lehet, a kényelem mellett a környezettudatosságot is szolgálva. A fejlesztés az időzített ki- és bekapcsolás mellett jelenlétszimulációra, biztonságos kapcsolaton keresztül távoli vezérlésre, az eszközök menedzselésére, a fogyasztási adatok nyomon követésére, riportok generálására is lehetőséget teremt.

A szoros versenyben hajszálnyival maradt le a dobogós helyről az EnerGo rendszere, amely lehetővé teszi a meglévő berendezések és napelemek virtuális csatlakozását. A fogyasztás idejének és forrásának megválasztása jelentős költségcsökkentést eredményezhet, illetve hozzájárulhat a helyi hálózat optimális működéséhez is. Az EnerGo innovatív megoldásokat kínál mind a lakossági, mind a vállalati fogyasztók problémáira.

Az utóbbi célcsoportnak nyújtana segítséget az Alfaped Ipari Napórája is. A speciális fogyasztásmérő rendszer lényege, hogy a drága, fixen telepített fogyasztásmérők helyett a műveletekhez rendelt, egyedi fogyasztások összegzésével számolja ki a gazdaságos energiafelhasználást. „Az energiagazdálkodás alapja a mérés” – szól a szakmai körökben gyakori mondás, amelyet szem előtt tartva a rendszer nem csak a gyár teljes energiaigényét mutatja meg, hanem azt is, hogy melyik berendezés a legjobb az adott termék gyártásához.

Az egyik legérdekesebb fejlesztés a Toaster nevű csapaté volt, amelynek tagjai egy modern úszó-napozó szigettel neveztek a versenyre. Korunk elvárásainak minden szempontból megfelelő pontonhajójuk elektromos meghajtású és a napenergia hasznosításával működik. Praktikus formatervének köszönhetően tárolása nem igényel nagy helyet, használata pedig kényelmes és egyszerű.

Cseppet sem maradt le az erős mezőnyben a City Smart innovatív ötlete sem. Szolgáltatásuk egy üzleti közösségi járműhasználatot valósít meg: okostelefonos alkalmazás segítségével kíván megoldást adni a mindennapi ügyintézéshez szükséges járműigényre. Az autókölcsönzés e formája a rövid távú bérlésen, az eszközök jobb kihasználásán és a költséghatékonyságon alapul.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár