2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jézus korából származó folyadékmérő táblát találtak Jeruzsálemben

2020. január 7. 10:12 MTI

Jézus korában használatos folyadékmérő kőtáblát találtak az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA) szakemberei Jeruzsálem mai óvárosa melletti Dávid városában, az ősi Jeruzsálemben folytatott ásatásokon - jelentette a helyi média hétfőn.

A Jézus korabeli piacokon olyan táblák segítségével végezték a folyadékmérést, amelyekbe alul lukban végződő kerek tartályokat vájtak.

Mérés előtt ujjukkal befogták az alsó lukat, teletöltötték a megmérni vágyott olívaolajjal vagy borral a mérőeszközt, majd alá tettek egy amforát vagy másféle edényt, amelybe ujjuk elmozdítása után belefolyt a már ismert mennyiségű folyadék.

Egy ilyen mérőeszközt találtak meg a Siloah medencétől a Templomhegyhez, a zsidók i.sz. 70-ben lerombolt szentélyéhez vezető zarándokút feltárásakor.

Ari Levy, a hivatal régésze elmondta a The Times of Israel című angol nyelvű lapnak, hogy a lelet alapján úgy vélik, hogy az út mellett működött az egykori város központi piaca.

Az asztal a piacfelügyelő, görög nevén az agoranomosz tulajdona lehetett, ő felelt a súlyokért és a mértékekért.

A mérőtáblára tucatnyi különböző nagyságú kősúly mellett bukkantak egy széles, burkolt központi téren, ahol még most is folyik az ásatás.

"Az általunk megtalált folyadékmérő tábla, valamint a közelében felfedezett kősúlyok alapján ezen a helyen jelentős kereskedelmi tevékenység folyt, piac lehetett" - közölte Levy.

A hatszáz méter hosszú, és nyolc méter széles zarándokút ma öt méterrel a föld felszíne alatt található, fölötte egy kelet-jeruzsálemi lakónegyed áll. Az út mindkét oldalán egykor valószínűleg két emelet magas boltok voltak.

A zarándokutat Jézus korában építették, i. sz. 20 és i.sz. 30 között, amit az ott talált Poncius Pilátus korához köthető érmék is alátámasztanak.Jeruzsálemet és benne ezt az utat a rómaiak 70-ben lerombolták, és ezért a romok alatt megmaradtak az egykori tárgyak.

Korábban Izraelben csak két másik hasonló mérőtáblát fedeztek fel: egyet az 1970-es években a jeruzsálemi óváros zsidónegyedében, a másikat a 2007-ben szintén Jeruzsálemben, a Suafat negyedben végzett ásatásokon.

A Római Birodalom városaiban azonban számos helyen találtak ebből a korból származó hasonló eszközöket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A feltárás alatt lévő zarándokút (kép forrása: timesofisrael.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár