2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ismeretlen holttest a parton: a Tamám shud-rejtély

2019. március 14. 15:18 Múlt-kor

Új életet lehelni egy halott ügybe

Az utóbbi években – elsősorban az internet szabad információáramának köszönhetően – felélénkült az érdeklődés a somertoni férfi rejtélye és a „Tamám shud” kifejezés jelentősége iránt. Ennek eredményeképpen számos népszerű elmélet született, amely magyarázatot kíván adni az ismeretlen férfi halálára.

Az első ilyen elmélet az volt, hogy a férfi öngyilkosságot követett el, miután Jeslyn véget vetett kapcsolatuknak. Az amatőr nyomozók azt is kiderítették, hogy Jeslynnek volt egy fia, Robin, aki szerintük akár a somertoni férfié is lehetett, mivel hasonlított rá. A kíváncsiskodók arra következtettek, hogy a családja nélkül maradt férfi lemondott az életről. A legtöbb érdeklődő számára ez az elmélet tűnt a leglogikusabbnak, mivel a holttesten nem voltak külsérelmi nyomok, amelyek idegenkezűségre utaltak volna. Mindemellett a „Tamám shud” kifejezés kizárólag Jeslynhez volt köthető. Mivel pedig nem találtak mérget a férfi testében, minden bizonnyal maga adhatta be magának a végzetes anyagot, ha egyáltalán mérgezés történt.

A második legelterjedtebb elmélet ennél jóval provokatívabb. Eszerint a somertoni férfi kém volt, aki túl sok információ birtokába jutott, amiért meg kellett halnia. Ennek az elméletnek az ad hitelt, hogy a férfi halálának módja olyannyira bonyolult és gondosan összeállított volt, valamint a méreg, amellyel végezhettek vele, nyilvánvalóan nem lehetett könnyen vagy sokak által hozzáférhető anyag. Az, hogy ez olyan különleges anyag lehetett, amely képes végezni egy emberrel, majd órákon belül nyomtalanul eltűnni a szervezetből, arra engedte következtetni ezen elmélet híveit, hogy a somertoni férfi nem mindennapi körökben mozgott.

Talán az egyik legkülönösebb tényező az egész ügyben, hogy évek múltával sem jelentkezett sem rokona, sem ismerőse a férfinak. A megfejthetetlen kód és a „Tamám shud” kifejezés zavaros mivolta vagy kém volt, vagy legalábbis olyan ember, akit nagy hatalommal rendelkező emberek akartak holtan látni.

Bizonyíthatatlan hitelességű „bizonyítékok” a későbbiekben is gyűltek. Gerry Feltus nyugalmazott ausztrál rendőr, a témában eddig született egyetlen könyv szerzője szerint 1959-ben egy tanú azzal állt elő a rendőrségen, hogy látta, amint a somertoni férfit a vállán cipeli egy másik férfi, aki aztán oda helyezte, ahol később a holttestet megtalálták.Időközben Jeslyn (valódi nevén: Jessica Thomson) unokája, Rachel Egan (Robin lánya) is nyomozásba kezdett az ügyben: Egan szentül hiszi, hogy a férfi a nagyapja volt, és hogy ő és édesanyja egy szovjet kémhálózattal álltak kapcsolatban. A nő kérvényt nyújtott be a test exhumálására és újbóli vizsgálatára modern technológiával, erre azonban egyelőre nem került sor. Amíg behatóbb vizsgálattal nem kerülnek elő szilárdabb bizonyítékok, az ügy valószínűleg megoldatlan marad.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A holttest lovasok általi megtalálásának rekonstruált jelenete (kép forrása: phys.org)A könyvbe írt kód (kép forrása: abc.com.auA somertoni férfi temetése (kép forrása: All That's Interesting)A férfi sírköve. „Itt nyugszik az ismeretlen férfi, akit Somerton Beach-en találtak 1948. december 1-jén.” (kép forrása: mentalfloss.comJeslyn (Jessica Thomson) fia, Robin Thomson (kép forrása: abc.net.au)A nyomozók a bőrönd tartalmát vizsgálják (kép forrása: All That's Interesting)Jeslyn (Jessica Thomson) fiával, Robinnal (kép forrása: news.com.au)Rachel Egan (kép forrása: abc.net.au)A papírdarab (kép forrása: darkhistories.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár