2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így sörözött a magyar a XX. század hajnalán

2020. augusztus 7. 17:47 Múlt-kor

„Bárki, aki sört iszik, gyorsan elalszik, aki pedig alszik, nem követ el bűnt, és beléphet a mennyek országába! Ennél fogva igyunk bátran sört!” – mondta egyszer állítólag Luther Márton. A folyékony kenyér már közel 9 ezer éve boldogítja az embert, habár az első sörök még korántsem hasonlítottak a maiakra. Az ókori egyiptomiak vallási szerepet tulajdonítottak neki (a részegség közelebb vihet az istenségekhez), míg Hippokratész a habos alkohol gyógyhatásait emelte ki. Rómában a borfogyasztás terjedt el, míg a sört a barbárok italának tartották, a középkor hajnalán főként a szerzetesrendek készítették. A magyarok sörfogyasztása, valamint a nagyipari sörgyártás a XIX. század utolsó harmadában, valamint a XX. század elején előretört a borfogyasztás kárára, amihez azért hozzájárult a hazai borászatot tönkre tevő filoxériajárvány megjelenése is. A bor ára ugyanis addig igen alacsony volt, ám mivel a hazai borvidékek hatalmas aránya jelentett csődöt, az értékes nedű ára meredek emelkedésnek indult, ami pedig a sör javára billentette a mérleg nyelvét. A négy nagy fővárosi sörgyár révén a filoxéria után az első világháború éveiig megduplázódott a sörtermelés. A korabeli sörözések hangulatát a Fortepan képeivel élhetjük át.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Millenniumi kiállítás: Sörpavilon épülete. A felvétel 1896-ban készült. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Millenniumi kiállítás: Sörkostoló pavilonja. A felvétel 1896-ban készült. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Millenniumi kiállítás: A Pilseni sörcsarnok személyzete. A felvétel 1896-ban készült. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Millenniumi kiállítás: A Pilseni sörcsarnok személyzete. A felvétel 1897-ben készült. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)Sörözés 1900-banKalap, bot és egy jó pofa sör1902A ma Győrhöz tartozó Csanakfaluban söröző helyiek (1904)190519051906Vacsora közben is lecsúszik néhány (1909)Előtérben Medgyaszay Vilma, jobbra Magyar Elek (1910)Csoportkép zsebrevágott kézzel és sörrel (1911)Leány söröskorsóval (1914)Sörözés 1915-benFolyékony kenyérrel indítják az 1916-os évetSöröző katonák 1917-ből19181920

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár