2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hosszú út vezetett a kivégzett Mussolini számára az örök nyugalomig

2019. február 4. 18:41 Múlt-kor

Egy holttest megpróbáltatásai

A történtekről sokféle beszámoló akadt a háborút követően, főként Audisiótól, aki az idő múlásával egyre grandiózusabb történetet adott elő a kivégzésről, azonban a fentiek csaknem minden beszámolóban megegyeznek. Nem lehet biztosan tudni, hogy fel lett-e olvasva bármiféle halálos ítélet, vagy mennyire volt egyáltalán hivatalos hangulata a büntetés végrehajtásának.

A holttesteket még aznap este Milánóba szállították, ahol másnap hajnalban a fő pályaudvar közelében lévő Piazzale Loretón tették őket közszemlére. A helyszínválasztás szándékos volt: 1944-ben itt végeztek ki az észak-olasz fasiszta hatóságok 15 partizánt, majd a holttesteket otthagyták. 1945. április 29-én délelőtt 9 órára már jelentős tömeg gyűlt össze Mussolini és Petacci holtteste körül, a tömeg zöldségekkel dobálta, ütlegelte és köpködte őket, de volt aki a holttestekbe lőtt, illetve rájuk vizelt. Végül a tömegből néhányan kiemelték a holttesteket, és fejjel lefelé akasztották őket húskampók segítségével egy félig megépült benzinkút fém vázára.

Délután 2:00 körül megjelentek a helyszínen az amerikai katonai hatóságok, akik leszedették a két testet, és a halottasházba szállították őket. A milánói Jogi Orvosi Intézetben (csak Mussolinin) végrehajtott boncolást követően megszületett a döntés a jelöletlen sírba való temetésről a város legnagyobb temetőjében.

Egy évvel később Leccisi és társai sikeresen elvitték a Musoccóból a halott vezér holttestét, és a hatóságok elől 16 héten át sikeresen rejtegették, rejtekhelyről rejtekhelyre szállítva. Ez idő alatt a holttest járt egy villában, egy kolostorban és egy zárdában is. Valamikor a számos út során – lehetséges, hogy már a sírból való kiemeléskor – a Duce egyik lába levált testéről, így a hatóságok egy Certosa di Pavia nevű 15. századi ferences kolostorban egy féllábú holttestet fedeztek fel augusztusban. A helyszínen lévő két szerzetest vádolták meg a holttest rejtegetésével, később azonban Leccisit is elfogták, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

A hatóságok a korábbinál szigorúbb titoktartás mellett jártak el ezúttal a holttest ügyében, és egy Cerro Maggiore nevű város kapucinus kolostorában helyezték el, ahol 11 évig maradt. Ezt követően, 1957 májusában az akkori miniszterelnök, Adone Zoli beleegyezett a Mussolini elveit nyíltan vállaló Olasz Szociális Mozgalom követelésébe, hogy a Ducét szülővárosában, a romagnai Predappióban temessék el. Az ezért folytatott kampány vezetője nem volt más, mint az időközben politikussá avanzsált Leccisi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Mussolini és Petacci holtteste az amerikai kórboncnok által készített színes fényképen (kép forrása: Wikimedia Commons)Az Audisio által használt francia gyártmányú, MAS 38 típusú géppisztoly az Albán Nemzeti Múzeumban (kép forrása: Wikimedia Commons)Mussolini és Petacci holtteste Milánó utcáin (kép forrása: warfarehistorynetwork.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár