2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hosszú időre feledésbe merültek az Európa műkincseit megmentő szövetséges kommandó érdemei

2021. április 10. 13:35 Hajdu T. Tibor

A megkésett elismerés

A műkincsvadászok tevékenysége a háborúval nem ért véget. A szövetségesek által megtalált lopott műkincseket Németország amerikai megszállási zónájában összegyűjtötték.

A gyűjtőpontokban dolgozók több millió műtárgyat azonosítottak és katalogizáltak, ezek között azonban nemcsak festmények és szobrok, hanem színes templomablakok, harangok, vallási kegytárgyak, ékszerek, kéziratok, könyvek, bor- és rovargyűjtemények is helyet kaptak. A gigászi munka 1951-ig húzódott el, ekkorra sikerült a tengernyi kulturális értéket visszajuttatni származási országaikba.

Ezt követően az MKA-kommandó tagjai visszatértek civil állásaikba. A háborúban nyújtott munkásságukat sokáig nem ismerték el, mivel semmilyen alakulathoz nem tartoztak, így hivatalos történetük sem maradhatott fenn: gyakorlatilag a feledés homályába vesztek.

A csapat emblematikus figurája, az egyik alapító, George Stout hadnagy volt az, aki – nem sokkal halála előtt, egy 1978-ban adott interjúban – csupán annyit tartott fontosnak megemlíteni a múltjából, hogy a műkincsvédelmi szolgálathoz sorozták be, és más katonákhoz hasonlóan tette a dolgát.

Példamutató szerénysége okán egy szóval sem említette meg, hogy a Rooseveltnél és Eisenhowernél kijárt MKA megalapítása és tevékenysége nélkül ma sokkal szegényebb lenne a világ. 2007-ben az USA kongresszusa egyhangú szavazáson elismerésben részesítette a 13 nemzet 350 tagját, és megkapták a 2007. évi nemzeti humán tudományi emlékérmet. Ekkor már csak 12 fő élt a legendás műkincsvadászok közül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Göring és Hitler egymással versengve gyűjtötték az elrabolt műkincseketEisenhower a megkerült műremekekkelAmerikai katona 1945 májusában Königsee mellett egy egykori Luftwaffe laktanyában szemléli a megkerült festményeketNémet katonák csomagolják be az Uffizi Képtár nagy méretű festményeit, hogy elrejtsék a közeledő front előlA bajorországi Neuschwanstein kastélyában is egy igen értékes, több mint 6000 darabból álló gyűjteményre bukkantakMichelangelo 1504-ben készített Madonnáját a németek a belgiumi Bruges egyik templomából lopták el, és végül az ausztriai Altaussee sóbányájában bukkantak rá az amerikaiak

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár