2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Egy bálna széttörte a hajójukat, hónapokon keresztül egymás húsát ették a tengeren sodródó bálnavadászok

2021. január 4. 18:16 Múlt-kor

A kora újkor egyik sajátos fejleménye a világítás elterjedése, a nap meghosszabbítása volt. Míg napjainkban hozzászoktunk az elektromos áram nyújtotta fényhez, ezt megelőzően több lépcsőfokon haladt végig az emberiség: évszázadokon át, egészen a 19. század közepéig a bálnaolaj dominálta a lámpák fűtőanyagának piacát. A korábban csak egyes, a tengerhez közeli kultúrák (inuitok és más amerikai őslakosok, koreaiak, baszkok) által űzött bálnavadászat a kora újkorban a nagyobb országokban is elterjedt. A 18. század végére az újonnan függetlenedő Egyesült Államok vált a bálnavadászat legnagyobb hatalmává, különösen a Massachusetts állambeli Nantucket és New Bedford városokból futott ki sok hajó.

festmény
Egy, az Essexéhez hasonló sorsú hajót ábrázoló festmény 1875-ből

Szűkülő vadászterület

Az 1799-ben vízre bocsátott Essex a kor többi bálnavadász hajójához hasonlóan egyre távolabbi vizekre volt kénytelen hajózni az Atlanti-óceán bálnaállományának (simabálnák és hosszúszárnyú bálnák) folyamatos apadásával.

A karibi térség és Afrika nyugati partjai után már a Csendes-óceánon folytatták a vadászatot. Ekkoriban fő célpontjaik már az ámbráscetek voltak, két okból kifolyólag: a több, kis csónakot használó vadászati módszerrel ennél nagyobb bálnákat már nem tudtak elejteni, és különös értéket képviselt az úgynevezett spermacetolaj, amely az ámbráscetek spermaceti-szervéből nyerhető ki. Ezt az átlagos bálnazsírtól eltérő anyagot, amely meggyújtva különösen fényesen ég, a ruha- és a gyógyszeriparban is felhasználták.

Az Essex 1819. augusztus 12-én indult utolsó, végzetes útjára. A George Pollard kapitány parancsnoksága alatt álló hajón összesen 21 fő tartózkodott, a Dél-Amerika nyugati partjainál lévő „vadászterületre” tartó utazásukat két és fél év hosszúra tervezték.

Mindössze két nap után egy erős szél elvitte a hajó egyik vitorláját, és széttört kettőt a vadászcsónakok közül. Pollard ennek ellenére úgy döntött, folytatják az utat. Brazília partjai közelében elejtették első ámbráscetjüket, amivel némileg javult a társaság morálja.

Öthetes utat követően 1820 januárjában megkerülték a Horn-fokot, ezután a tavasz és nyár során eredményes vadászatokat folytattak, miközben Dél-Amerika nyugati partja mentén haladtak észak felé. Szeptemberben kikötöttek a Quitói Királyi Audiencia (a mai Ecuador) területén lévő Atacamesnál, itt egy Henry de Witt nevű férfi elszökött, 20 főre csökkentve a létszámot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Az Essex egy színes illusztrációnThomas Sutherland: „Déli tengeri bálnahalászat”, 1825.Ámbráscet az Indiai-óceánban, Dél-Afrika partjai közelében.Bálna elejtése csónakból egy 19. századi brit ábrázoláson„Az ámbráscet megszigonyozása” William Jardine „A közönséges cetek avagy bálnák természettörténete” című könyvéből, Edinburgh, 1837.Az idős Owen Chase fényképeIllusztráció Herman Melville „Moby Dick” című regényéből, amelynek első kiadása 1851. november 14-én jelent meg.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár