2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hogyan illik tenyérbe orrot fújni? Középkori illemtanácsok „A civilizált ember könyvéből”

2019. július 11. 09:32 Múlt-kor

Az európai középkorról a közvélekedésben az a kép él, hogy az emberek koszosak, büdösek és illetlenek voltak, azaz a legkevésbé sem törődtek az általuk másokban keltett benyomással. Egy latin nyelven megjelent kötet, egy bizonyos Beccles-i Dániel által a 13. század fordulóján írt „A civilizált ember könyve” azt mutatja, hogy ekkoriban is fontos volt a viselkedési normák betartása – azonban a normák nem minden esetben felelnek meg a maiaknak.

Beccles-i Dánielről igen keveset tudunk, több jel mutat viszont arra, hogy II. Henrik angol király kíséretéhez tartozott. A mű kezdetén annak célját határozza meg:

„Ha te, kedves olvasó, erkölcsökkel és illemmel csiszolt akarsz lenni,
Ha akarod a méltóságos emberek megbecsülését, vagy
Civilizált életet élni a nemes urak körében, tisztán látó felügyelője
Akarsz lenni birtokodnak, tartsd észben eme örök érvényű verseket,
Melyeket úgy döntöttem, díszítetlen közönséges nyelven írom le a képzetlen írnok ifjaknak.”

Ez alapján úgy tűnik, a mű olyan ifjak számára íródott, akik nemesi háztartásokban szolgáltak. „A civilizált ember könyve” 2800 sornyi verses tanácsadásból áll, amely az élet igen sok témakörét érinti.

Dániel szót ejt benne arról, hogy nem illendő elaludni a templomban, nem szabad ellopni a vacsorához kapott evőeszközöket, és illetlen dolog továbbajándékozni az ajándékba kapott javakat.

Számos mindennapi kommunikációs helyzetet végigvesz, mindvégig hangsúlyozva az illedelmességet és a magasabb státusú emberek iránti feltétlen tiszteletet. Mindemellett az élet olyan területeiről is szót ejt, mint a helyes étrend, vagy hogy mi a teendő egy megtámadott város védelmében.

Különösen érdekesek azonban azok a részletek, amelyek a személyes higiéniával foglalkoznak:

A megjelenés

„Hajad legyen igényesen fésült és egyenletesen vágott.
A telt szakállat rendezni kell, ha bozontossá válik.
Ha nehézséget okoz a látás, fordulj orvoshoz.
Kezeid legyenek tiszták, ruhád ujjai legyenek megkötve.
Ne hagyd, hogy körmeid csúnyák legyenek, vagy fogaid koszosak.
Ne legyen nagy számú hosszú szőr orrlyukadban.”

A kézmosás

„Amikor megéhezel, és készen állsz az evésre,
Ürítsd előbb beleidet.
Ezután egy szolga adjon neked törlőruhát és vizet.
Ha tél van, meleg vizet adjon.
A törlőruha fehér legyen, a víz pedig egy tiszta folyásból való.”

Orrfújás és böfögés

„Ne legyél faragatlan orrfújó vagy torokköszörülő
Evés közben. Ha köhögnöd kell, nyomd el a késztetést.
Ha böfögésnek érzed szükségét, ne felejts el a plafon felé nézni.
Ha kezedbe fújod orrod,
Ne nézegesd a tenyereden lévő mocskot.”

Vizelés

Ne kelj fel az étkezés után vizelni a bokrokba,
Sem beleidet üríteni, hacsaknem a természet erre sarkall.
A vendégek, hírnökök és szolgák ne vizeljenek az épületben.
A ház ura vizelhet saját otthonában.
A vendégek, ha úgy kívánják, éjjel vizelhetnek bent, miután nyugovóra tértek.

A „titkos szél”

Mások előtt alfeled ne adjon ki titkos szelet combjaid között.
Szégyent hoz rád, ha másoknak feltűnik büdös mocskod.
Ha úgy alakul, hogy beleidet szélvihar tépi,
Keress egy olyan helyet, ahol egyedül könnyíthetsz rajtuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Fürdő nők egy 1400 körüli ábrázoláson (kép forrása: ancient-origins.net)Egy romantikus kézfogás középkori ábrázolása (kép forrása: bl.uk)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár