2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét rendkívüli dolog, amelyet egyes középkori hercegnők megtehettek

2019. április 5. 13:05 Múlt-kor

Utazó középkori hercegnők

Az intrika és a tragédia arra kényszerítette Eduárd legkisebb lányát, Erzsébetet, hogy 1300 nyarán hazatérjen Hollandiából Angliába, miután 18 évesen megözvegyült. Elkeseredetten látni szerette volna újra édesapját, így Erzsébet Németalföldről Londonba érkezve tovább is indult az északi Carlisle-ba, ahol utolérte Eduárdot. A tengeri és szárazföldi út megtétele két hónapnyi csaknem folyamatos utazást igényelt, Erzsébet azonban nővéreihez hasonlóan hozzá volt szokva az utazó életmódhoz, amellyel a korban elképesztőnek számító távolságokat tettek meg az uralkodók és gyermekeik.

1300-ban az angol udvar még nem volt egy helyen „megtelepedve”. Egyáltalán nem hasonlított a későbbi évszázadok versailles-i vagy whitehalli udvaraira, sokkal inkább egy vándorcirkuszra, melynek középpontjában a király állt. Az uralkodó, hitvese, és körülbelül nyolcéves koruktól gyermekeik is fel-alá költözködtek az országban, óriási kíséretükkel – lovagokkal, írnokokkal és különféle rangú szolgákkal – együtt, lóháton és szekéren. Gyakran csak egy vagy két éjszakára álltak meg egy királyi birtokon, egy arisztokratáén, vagy egy kolostorban, mielőtt továbbálltak. A folyamatos mozgás célja a birtokok ellenőrzése volt, valamint az, hogy mutassák magasztosságukat az alattvalók előtt.

Az Erzsébethez hasonló hercegnők rengeteget utaztak szüleikkel, de idővel saját háztartásukkal is. Többnyire kényelmesen, egy puha nyereggel ellátott, kisebb termetű poroszkán utaztak, vagy – ami kevésbé volt kényelmes – a kor fix tengelyes szekerein, amelyeket ugyan nagy számú bársony párnával tömtek ki, ez azonban keveset ért a rossz állapotú földutakon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
I. Eduárd (kép forrása: ThoughtCo)Eleonóra, Bar grófnéja (kép forrása: Wikimedia Commons)Erzsébet hercegnő (kép forrása: Wikimedia Commons)III. Henrik, Bar grófjaAkkói Johanna egy korai ábrázoláson, amelyen még I. Rudolf német király fiával, Hartmannal szerepel – Johanna ötéves volt, amikor eljegyezték, a leendő férj azonban még azelőtt meghalt, hogy találkozhattak volna (kép forrása: Wikimedia Commons)Woodstocki Mária, az apácafátylat öltött testvér (kép forrása: Wikimedia Commons)Simon de Montfort (kép forrása: Wikimedia Commons)Tervuren vára a kora újkorban (kép forrása: magnoliabox.com)Eleonóra, Bar grófnéja (kép forrása: English Heritage)II. Eduárd (kép forrása: History Extra)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár