Hét nő, akitől mindenki rettegett a harcmezőkön
2017. június 21. 14:48
Korábban
Az angolai királynő, aki még hatvanévesen is személyesen vonult hadba
Ana Nzinga 1624-ben örökölte meg Ndongo trónját, amely állam a mai Angola területén feküdt a 17. században. A királynő számos külső fenyegetéssel kényszerült szembenézni, hiszen egyrészt a szomszédos afrikai királyságok rendszeres támadásai, valamint a gyarmatosító portugálok rabszolgaszerző portyái folyamatosan zaklatták népét. Trónralépését követően ezért szövetséget kötött Portugáliával, az európai gyarmatosítók azonban hamarosan elárulták őt, így kénytelen volt országát hátrahagyva, a nyugati szomszéd, Matamba királyságába menekülni.
Azonnal nekilátott az ellenállás megszervezésének. Seregét különféle afrikai katonákkal és szökött rabszolgákkal töltötte fel és az őt befogadó Matambában bevezetett egy új kiképzési rendszert, amelynek során a fiatal fiúkat családjuktól elszakítva készítették fel a későbbi harcokra.
Ana Nzinga szövetséget kötött a hollandokkal és élénk kereskedelmi kapcsolatokat épített ki Matambával annak érdekében, hogy politikailag és gazdaságilag egyaránt méltó ellenfele lehessen a hazáját megszálló portugáloknak. Katonáit még a hatvanas éveiben is személyesen vezette csatába és végül 1657-ben békét kötött a portugálokkal. Élete hátralevő részét a háború sújtotta ország újjáépítésének szentelte.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- A robotkutya elődje: mechanikus eb az ókori Egyiptomból 13:14
- Ismeretlen királyi sírt tártak fel Egyiptomban 11:27
- II. Ulászló sokkal rátermettebb uralkodó volt, mint ahogyan az utókor emlékszik rá 10:49
- Tető védi majd Törökország neolitikus örökségét, Karahantepét 10:03
- A középkori számítások szerint ma van a teremtés napja 09:50
- Nobel-díjas, aki forradalmasította a kukorica genetikáját 09:09
- A nagy kihalás, és ami túlélte 08:11
- Kik rendelkeztek szavazati joggal az athéni demokráciában? tegnap