Hét nő, akitől mindenki rettegett a harcmezőkön
2017. június 21. 14:48
Bár a történelem nagy háborúi kapcsán gyakran csak a férfiak tetteire emlékezik az utókor, számos asszonyt ismerünk, akik saját koruk legkiválóbb katonáinak és hadvezéreinek számítottak. Következzen hét nő, akitől mindenki rettegett a harcmezőkön.
Korábban
Az özvegy királynő, aki szembeszállt a rómaiakkal
A híres római történetíró, Tacitus munkája őrizte meg Boudica királynő történetét az utókor számára. Amikor a terjeszkedő Római Birodalom légiói az első században Julius Caesar rövid életű sikerei után ismét átkeltek a Brit-szigetekre, a helyi kelta törzsek többsége rövidesen a hódítók uralma alá került. Ez a sors várt az icenusok népére is, akiktől királyuk, Prasutagus halálát követően, megvonták a szövetségesi státuszt és elkobozták földjeiket.
Prasutagus özvegye, Boudica azonban nem nyugodott bele népe és saját maga alávetésébe és felkelést indított a megszállók ellen. Hadjárata során szinte teljesen elpusztította a rómaiak több nagy települését is, többek között Londiniumot, Verulamiumot és Camulodunumot is, lakóikat pedig kegyetlenül lemészárolta. Végül 61-ben a Caius Suetonius Paulinus vezette legiók megsemmisítő vereséget mértek Boudica icenusaira, ezzel véget vetve a lázadásnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 20:20
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap