Hét különös csata a középkorból
2015. június 5. 08:18
URL: https://mult-kor.hu/het-kulonos-csata-a-kozepkorbol-20150605
Részeg seregektől kezdve vak királyok harcán át a jóízűen szundikáló hadvezérig a középkor embere jó néhány szokatlan ütközetet élhetett meg. Mi most hetet mutatunk meg.
Csak harcoljatok helyettünk, mi lakomázunk
A francia birtokokért és a hatalomért folyó százéves háború elején, 1351. március 26-án Bretagne-ban találkozott a francia és az angol sereg. Habár még „csupán” 14 éve folyt - a mint később kiderült - több mint egy évszázadon át elhúzódó háború, a felek az addigi vérontás, valamint a pestisjárvány pusztításai következtében jelentősen meggyengültek. A grófságért folyó küzdelem (hivatalosan: breton örökösödési háború) előtt a két ellenséges hadvezér, Jean de Beaumanoir és Robert Bemborough megegyezett abban, hogy nem zúdulnak egymásra a több ezer főnyi tömegek, hanem kiválasztanak 30-30 harcost, akik addig harcolnak, amíg az egyik fél meg nem adja magát.
A Josselin és Ploërmel vára közötti mezőn zajló küzdelem, a harmincak csatája végül órákon át folyt, míg a különös hírre összesereglett helybéli tömeg, valamint a pihenő alakulatok - kissé illúziórombolóan - frissítőket szolgáltak fel egymásnak, s kissé távolabbról szemlélték az öldöklő küzdelmet. Az ütközetet néhány óra után az előre megbeszéltek szerint ideiglenesen felfüggesztették, és lehetővé vált a sebesültek ápolása. A csata végén a hat embert vesztő franciák kerültek ki győztesen, miután a 9 halottat számláló angolok megadták magukat.
Háború egy tölgyfavödörért
1325-ben két egymással rivalizáló itáliai városállam, Modena és Bologna között egy igen „különleges” tárgy miatt tört ki egy végül tizenkét éven át húzódó véres háború. A casus belli egy tölgyfavödör (secchia) volt. A háború közvetlen előzménye az volt, amikor Modena néhány katonája betört Bologna városába, s provokáló szándékkal elloptak egy zsákmánnyal teli favödröt a főtérről.
A büszkeségében megsértett Bologna visszakövetelte a vödröt, s mivel elutasításba ütközött, hadat üzent. A kétezer életet követelő háború egyetlen csatájában, a zappolinói ütközetben Modena diadalmaskodott, így a vödör soha nem került vissza Bolognába. A tárgy a mai napig a modenai katedrális harangtornyában található.
Részegek ritkán győznek
A 14. század végén Gent lakói egyre kevésbé vették jó néven II. Lajos flamand gróf város feletti atyáskodását, ami főként abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági privilégiumaikat megnyirbálta. 1379-ben a flamand polgárok Philip van Artevelde vezetésével fellázadtak Lajos ellen, akinek a legfőbb bástyája ezt követően a hűséges Brugge városa volt. A két város ősi ellenfélnek számított a kereskedelemi rivalizálást tekintve.
1382 tavaszán a Gent-Oostende csatorna, a legfőbb hazai hajózási útvonal birtoklása miatt tört ki a legújabb viszály a két település között. Gent városának hadserege végül május 3-án Brugge ellen vonult, ahol a polgárok éppen az évente megrendezésre kerülő Szent Vér körmenetet fejezték be. Az ünnep igen fontos szerepet játszott a nyugat-flandriai település életében, ami általában abban testesült meg, hogy leitták magukat a sárga földig. Miután hírét vették a közelgő ellenséges seregnek, kóválygó fejjel és szédülve botorkáltak ki a beverhoutsveld-i mezőre, ahol a fegyelmezetlen sereg hatalmas vereséget szenvedett, s a genti lakosok elfoglalták Brugge városát.
A beszakadt jégpáncél
A Balti-tenger partvidékén élő pogányokat tűzzel-vassal megtérítő Német Lovagrend keresztesei úgy vélték, ideje visszatéríteniük Rómához az ortodox oroszajkú népeket, amelyeket jelentősen meggyengített a mongol invázió. Novgorod volt az egyetlen orosz fejedelemség, amely független maradt, és az 1236-40 közti mongol hódítás után is kereskedni tudott (a Hanza révén) Európával. Miután Alekszander Nyevszkij novgorodi fejedelem visszafoglalta Pszkovot a németektől, megindult a lovagrendi had, amelyet svéd, dán és észt csapatok is segítettek.
1992-ben kiadott orosz bélyeg, amely a jégcsatára emlékeztet
Az alacsonyabb létszámú (kétezer fős), de felszereltségüket nézve jóval ütőképesebb németek a befagyott Csúd (Peipusz)-tó jegén ütköztek meg az 5-6 ezer fős orosz haddal. A Gerhard von Malberg teuton és Andreas von Felben livóniai mester vezette németek ékként hatoltak be az orosz csapatok közé, de a herceg ismerte taktikájukat, és utat engedett nekik, majd mögöttük összezárta a sorokat, a lovagokat pedig kampóval húzták le a lóról. Habár a kereszteseket bekerítették az oroszok, derekasan küzdöttek, s csak a tó jegének beszakadása döntötte a mérleg nyelvét végleg a szlávok felé. Összesen száz lovag esett el, négyszázan fogságba estek, akiket az oroszok kivégeztek.
A túlterhelt norvégok
A fimreitei tengeri csatában (a közeli faluról kapta a nevét) 1184. június 15-én Magnus norvég király 26 darab, igen nagy méretű - ezáltal a keskeny fjordban kevéssé irányítható - hajóval vonult fel a trónjára törő Sverre Sigurdsson 14 hajót számláló flottája ellen, amelynek éke a Mariasuda volt. A létszámhátrányban lévő trónbitorló serege képzett matrózokból állt, akik ügyes módon kényszerítették térdre az ellenfelet: hajóról hajóra süllyesztették el a királyi flottát, amelynek tengerészei még időben átugráltak az ép gályákra, amelyek egy idő után már nem bírták el a súlyukat, és a zsúfoltság miatt süllyedtek a fjord fenekére. Utoljára a királyi zászlóshajó pusztult el Magnusszal a fedélzetén, akinek a trónját elfoglalhatta a végül 18 évet uralkodó Sverre Sigurdsson.
A szundikáló hadvezér
A skót függetlenségi háború egyik leghíresebb csatája, az 1297. szeptember 11-i Stirling hídi ütközet, amely William Wallace skót hadvezér fényes győzelmével ért véget, a 7 ezer gyalogosból és 2 ezer lovasból álló, kipróbált angol sereg pedig hatalmas kudarcot vallott hadvezére, John de Warenne, Surrey grófja hibája miatt, aki egész egyszerűen elaludt. A híd déli oldalán állomásozó angolokat a skót íjászok megakadályozták, hogy nagy tömegekben kelljenek át a túloldalra, ám amikor elérték az északi hídfőt, a skótok hirtelen visszavonultak.
Mikor az angol sereg fele átkelt, a skótok megrohamozták őket, ám időközben az angolok meghallották a támadás beszüneteltetésére vonatkozó harsonahangot, mivel a tisztek rádöbbentek, hogy mégiscsak meg kellett volna várni a szundikáló hadvezért, aki bár már felébredt, még nem érkezett meg a csatatérre. A skót hadsereg valósággal levágta az északi oldalra szoruló angolokat, akik a keskeny hídon (mindössze két lovas fért el rajta egymás mellett) hiába próbálkoztak a visszavonulással. Az angol támadást vezérlő Hugh de Cressinghamt a győztes csata után a skótok megnyúzták, s a bőréből - ahányan csak tudtak - eltettek egy darabot.
Vakon csatába
A százéves háború leghíresebb ütközete, az 1346. augusztus 26-i crécy csata arról nevezetes, hogy a háromszoros túlerőben lévő, büszke francia lovagsereg súlyos vereséget szenvedett a 16 éves Eduárd walesi herceg vezette angolok ellenében, akik alig száz főt vesztettek, míg a franciáknál több mint tízezer fő maradt a csatatéren. Bár nyílt harctéren Crécy-nél sütöttek el először ágyút, az angolok nem ennek, hanem szokatlan, hosszúíjakra építő harcmodoruknak köszönhették győzelmüket.
Crécynél két király is holtan maradt a csatatéren, az egyikük VI. Fülöp francia uralkodó hűbérese, Luxemburgi János cseh király (Zsigmond magyar király nagyapja). A francia oldalon beavatkozó János annak ellenére vállalta az ütközetet, hogy vak volt. A csata alatt ezt mondta kísérőinek: „Uraim, az embereim vagytok, a társaim, a barátaim ezen az utazáson, azt akarom, hogy vigyetek előre, hogy én is megmutathassam kardomat az ellenségnek”. A fegyverét valóban megmutatta az angoloknak, ám azok mit sem törődtek ezzel, s a királyt, valamint a kötéllel hozzákötött kísérőit egytől egyig lekaszabolták.