2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Házak, helyek, arcok: a 20. századi Ferencváros letűnt hétköznapjai

2021. február 13. 09:28 Múlt-kor

Gyárnegyed, vásárcsarnok, focicsapat – a IX. kerület sokszínűségének néhány árnyalata. A múlt században ferencvárosinak lenni sokfélét jelenthetett. A polgári Belső-Ferencvárosban élők, a malmok és üzemek uralta külsőbb részek munkásai, a szükséglakótelepből kiszabadulni vágyók élettörténetei mind e városrész históriáját és emlékezetét gazdagítják. A Fortepan fotóválogatása a 20. századi Ferencváros hétköznapjait eleveníti fel.

A mai Ferencváros területe a 13. századtól lakott volt, a török megszállás utáni újjáépülés Buda 1686-os visszafoglalását követően vette kezdetét. A mai Ráday utca és Kálvin tér az 1700-as évek közepétől népesült be. A Kecskeméti kapunál álltak meg az Erdélyről és Alföldről induló kocsik, amelyek a pesti vásárba hozták portékájukat, és a környék fogadóiban pihenték ki az út fáradalmait.

Pest déli területe 1792-ben, I. Ferenc trónra lépésének alkalmából kapott önálló nevet. Belső-Ferencváros utcáinak vonala a 19. század első éveire alakult ki. Az 1838-as árvíz az egyik legsúlyosabban Ferencvárost érintette, sok épület megrongálódott, de az újjáépítés azonnal megkezdődött, ekkor először központi építészeti szabályzat alapján, ami nagyban befolyásolta a városrész alakulását. Ekkor alakult ki a Bakáts és Ferenc tér.

A 19. század közepén egyre több ipari üzem telepedett meg Ferencvárosban, gépgyár, pezsgőgyár, vasöntönde, építővállalat, malom vágóhíd, szalámigyár. Mindeközben erősen polgáriasodott, városiasodott a vidék. Mindehhez a közlekedés fejlesztése is párosult, 1877-re Külső-Ferencváros közepén kiépült Közép-Európa legnagyobb rendezőpályaudvara, létrejött a Dunapart Teherpályaudvar, felhúzták az összekötő vasúti hidat is.

A fejlődés rohamos volt, kialakult Ferencváros három eltérő arculatú része: a polgári Belső-Ferencváros, a gyárnegyedet magában foglaló Külső-Ferencváros és az itt dolgozóknak otthont adó Középső-Ferencváros. Az 1896-os Millennium az Iparművészeti Múzeumot rajzolta fel a kerület kulturális térképére, és ekkor adták át a Ferenc József, a mai Szabadság hidat, valamint megnyílt „Budapest gyomra”, a Központi Vásárcsarnok is. 1899-ben pedig megalakult az ország egyik legnépszerűbb tornaklubja.

Az I. világháborús vereség után a szükséglakótelepek az elcsatolt területek menekültjeivel teltek meg, de rajtuk kívül még tömegeket sújtott a lakásínség. Külső-Ferencváros a nyomornegyedek, barakkvárosok létesültek, leghírhedtebb a Mária Valéria szükséglakótelep volt, amely a II. világháborút is „túlélte”. A barakkok bontása csak az 1950-es évek végén indult meg. A lakásépítés lassan megkezdődött, 1980-ban újabb 899 lakást adtak át az új József Attila lakótelepen. A lakásínségnek nemcsak emlékét, hanem valóságát is még sokáig életben tartotta a hírekben gyakran felbukkanó Dzsumbuj, amely az Illatos és Gubacsi út sarkán álló épületegyüttes majdnem tíz évig tartó, 2014-re befejezett bontásáig volt a főváros egyik szégyenfoltja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Királymalmi sztrájkolók egy sztrájktanyán az Összekötő vasúti hídnál 1910-ben. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Zita-telepi barakk a Gyáli út, Könyves Kálmán körút és Üllői út által határolt területen, 1940. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Ferencváros ipartelepek bombázása 1944-ben. (Fortepan/Fortepan)Boráros tér, Petőfi (Horthy Miklós) híd feljárója és az Elevátor-ház, 1945. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Mária Valéria telep, 1953. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Ferencvárosi pályaudvar, szolgálati helyiség, 1957. (Fortepan/Szabó Gábor)József Attila lakótelep, Pöttyös utca, 1959. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Ferencváros – Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzés, 1961. (Fortepan/Handa Csaba)A Ferencvárosi Művelődési Központ kertrendezése a mai Haller utcában, 1961. (Fortepan/Németh Tamás)Tompa utca 25, Ferenc téri sarokház, 1961. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Ferencvárosi kisvendéglő, 1965. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Ferenc téri sakkozók, 1966. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Albert Flórián, Szűcs Lajos, Novák Dezső, Varga Zoltán, a Ferencváros labdarúgói az FTC-klubházban, 1968. (Fortepan/Fortepan)Az Iparművészeti Múzeum kupolája, 1968. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Török Pál utca 1. Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, 1968. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Tűzoltó utca 59. A házak helyén ma a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja áll, 1969. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)A Labor Műszer Ipari Művek munkásai, 1969. Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Üllői út, elöl a Mária Valéria telep romjai, 1972. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)Földszintes házak a Telepy utca és a mai Haller utca között, 1975. (Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár