Ugyan ma már úgy gondoljuk, hogy Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven jóval nagyobb hírességek, mint Joseph Haydn, a XVIII. század végén, a XIX. század elején ez messze nem volt így. Az Esterházyak szolgálatában álló mester olyan világsztárnak számított, hogy aligha említhetnék más korabeli zeneszerzőt, aki a hírnév e magasságaihoz közel került volna. Már csak azért is meglepő ez, mert komponistánk alig mozdult ki a Kismarton–Eszterháza–Bécs által határolt vidékről. Nem úgy, mint Mozart, aki csodagyerekként bejárta a fél világot, vagy Beethoven, aki szintén sokat utazott. Ám akadt egy személy, aki még Haydnt is rá tudta beszélni, hogy átkeljen a csatornán.
Sablonosan hangzik, de e kicsit magyar mestert a művei emelték a magasba. Angliában már évtizedekkel az első látogatása előtt fölvetette egy újságíró, miért nem rabolják el egyszerűen a „zene Shakespeare-jét” – ahogyan többen is utaltak rá –, és hozzák erőszakkal a szigetországba. Tény, hogy Joseph Haydnt számos helyen látták volna szívesen, angliai útja előtt mehetett volna Itáliába, de Párizsban is ezernyi rajongó fogadta volna. Otthon maradásának egyszerű oka volt: lojalitása az Esterházy herceghez. Amikor viszont „Fényes” Miklós elhunyt, szabaddá vált a pálya.
.jpg)
Koncertverseny
Jól tudta ezt Johann Peter Salomon, aki jó ideje tervezte, hogy Londonba csábítja. Ő maga is tehetséges hegedűs volt, előbb Bonnban és Rheinsbergben játszott, majd megunta a kisvárosi létet, és Párizsba, végül az angol fővárosba utazott. (Kis kitérő: Bonnban Johann van Beethoven, azaz a méltán ismert zeneszerző édesapja lehetett Salomon egyik első zenetanára.) Az angol fővárosban egy oratórium-előadás szünetében oly nagy sikerrel adott elő egy hegedűversenyt, hogy a lapok nem győzték dicsérni. A walesi herceg, akit később IV. György néven koronáztak királlyá, vette pártfogásába. Nála komolyabb támogatója aligha lehetett volna. „Society violinist” titulussal ruházták fel, minden bizonnyal azért, mert országszerte sikerrel szerepelt, ugyanis a legnagyobb zenei fesztiválokra kapott meghívást.
A muzsikáláson kívül üzleti értelemben izgathatta a koncertszervezés, amely akkor még tisztán piaci vállalkozás volt. Az 1784/1785-ös évadban a Pantheon-koncertek, két évvel később a Mara-koncertek művészeti vezetője, 1789-től pedig az egyik legnagyobb hangversenysorozat, az Academy of Ancient Music menedzsere lett. Konkurensei azonban hamarosan elkezdték akadályozni eredményes munkájában. Honfitársa, Wilhelm Cramer orrolt meg rá igazán, ezért Salomon úgy döntött, saját vállalkozásba kezd: szólista- és zenekari hegedűs szerepeket vállalt, kérésre főúri priváthangversenyeket szervezett. Játékát továbbra is lelkesen méltatták: „a zenei világban számos csodálója akad, és nem pusztán azért, mert stílusa a legemelkedettebb, hanem mert hegedűhangja és játéka teljesen meggyőző.” Ez a sokoldalú művész 1790-ben Sir John Gallinivel társult. Úgy tervezték, Európa legjobb muzsikusait csábítják Londonba, hogy a többi koncertrendező vállalkozót megelőzzék. Minden valószínűséggel éppen ezért utazott ebben az évben a kontinensre, de ekkor még talán ő maga sem sejtette, hogy a legnagyobb sztárral, Joseph Haydnnal hozza össze a sors.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin számában olvasható.
