2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hátborzongató emberrabló programot folytatott Japánban az észak-koreai rezsim

2021. január 12. 18:05 Múlt-kor

Soha elő nem kerülő áldozatok

2004 óta egyetlen áldozat hollétére sem derült fény, és nem is engedték haza egyikőjüket sem. Lehetséges, hogy a Kim-rendszer a későbbiekben felismerte, hogy hiba volt beismerni az emberrabló program létét, miközben fenntarthatta volna a látszatát annak, hogy csupán összeesküvés-elméletről van szó.

A fejlemények hiányának egy másik lehetséges oka lehet Kim Dzsongil, majd utóda, Kim Dzsongun növekvő harciassága a külvilággal szemben. A phenjani udvar világában a hibák beismerése az ellenségnek tekintett országok felé egyenértékű a gyengeség beismerésével, ami a rendszer számára megengedhetetlen.

Az utóbbi években ismét valamivel több figyelem irányult az észak-koreai emberrablások áldozataira, és mind Abe Sinzó japán miniszterelnök, mind utóda, Szuga Josihide is célként jelölte meg a teljes igazság kiderítését a kormány számára.

Habár a hazaengedett áldozatok felépítették új életüket hazájukban, és beszámoltak a világnak az általuk átélt tortúráról, egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy az eltűntek valódi sorsát illetően valaha kiderül a teljes igazság, különösen mivel Észak-Korea egyre ellenségesebben viselkedik a külvilággal szemben.

Miközben a túlélők és családjaik megöregszenek és eltávoznak, a világ pedig továbblép, az észak-koreai emberrabló program áldozatai könnyen lehet, hogy csupán néhány újabb veszteséget tesznek majd ki egy háborúban, amely sohasem ért véget.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az elraboltak Észak-Koreában született gyermekeinek hazatérése 2004-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Jokota Megumi édesanyja, Jokota Szakie (j2) és egy észak-koreai disszidens család tagjai George W. Bush amerikai elnökkel a washingtoni Fehér Házban, 2006. (kép forrása: Wikimedia Commons)A bal oldali fotón állítólag az immár felnőtt Jokota Megumi látható, jobbra egy még Japánban készült fotóÉszak-koreai halászhajó (kép forrása: Wikimedia Commons)Kim Dzsongil (bsz) egy oroszországi látogatáson, 2011. (kép forrása: Wikimedia Commons)Kim Ir Szen 1950-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár