2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatalmát féltve ölte meg saját fiát is a vérszomjas Rettegett Iván cár

2020. november 14. 08:38 Edward Collins

A magzat- és fiúgyilkos cár

Ilyen előzményeket követően találkozott össze 1581. november 15-én az ideges cár az Alekszandrovszkaja Szloboda-i palota egyik termében menyével, Jelena Seremetyevával, aki terhessége utolsó időszakában járt. Érthető módon igencsak lenge ruházatot viselt, holott minimum három réteg lett volna „illendő”. A cár úgy megverte a hercegnőt, hogy az elvetélt.

A cárevics feldúltan vonta felelősségre apját, aki a veszekedés hevében eszét vesztve esett fiának, vasalt botjával ott ütötte, ahol érte. Néhány perc elteltével kijózanodva, értetlenül bámult trónörököse bezúzott halántékára. Hirtelen összeroskadt, ölelgetni kezdte fiát, és kétségbeesetten igyekezett elállítani a vérzéseit. Ezt a jelenetet ábrázolja Ilja Repin híres, 1885-ös festménye, a Rettegett Iván és fia.

Ez a gyilkossága teljesen összetörte a cárt. Az evéssel szinte egyáltalán nem törődött, ha olykor elaludt, rémálmok gyötörték, és holdkórosként járkált a palotában. Amikor pedig négy nappal később fia meghalt, lélekjelenléte maradék morzsáit is elvesztette.

Nem mozdult el koporsója mellől, temetésekor pedig – mint ahogy ima közben egyébként is gyakorta megesett – a templom kövébe verte a fejét. Nem véletlenül jegyezte le róla Antonio Possevino pápai követ néhány hónappal Iván cárevics halála után, hogy bizonyos vélemények szerint az uralkodónak nincs sok ideje hátra.

Amikor Iván 1584-ben, egy sakkjátszma közben távozott az élők sorából, nemcsak ő maga volt megtört, hanem az anarchiába süllyedő, általa kettészakított ország is, amelyet maga után hátrahagyott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A fiatalon elárvult Iván hamar átvette a hatalmat a bojároktól, és bizánci rítus szerint minden oroszok cárjává koronáztatta magát világos jelét adva annak, hogy Moszkva a harmadik RómaMiután hatalma alá hajtotta a maradék európai tatár kánságokat, kezdetét vette Szibéria orosz meghódításaDühkitörések, bűnbánat, orgiák és szadizmus jellemezték1567 és 1570 között már senki sem érezhette magát biztonságban. Mindennaposakká váltak a fővárosban a szadista gyilkosságok, a kínzások és a tömeges terror.A mentálisan instabillá vált, eszét vesztett Iván 1581 őszén előbb az állapotos menyét rugdosta össze, majd a fiát verte halálraMiután a fiú elhunyt, a cár éjjelente alva járva „kísértette” a palotát, nappal pedig gyakran ordított tehetetlen dühében

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár