2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hat találmány, amely forradalmasította a háztartások életét

2021. szeptember 3. 09:36 Múlt-kor

Az elektromos robotgép: a tésztakészítés megkönnyítése

Aki próbált már kézzel tésztát gyúrni vagy tojásfehérjét habbá felverni, tudja, hogy ezek mennyire idő- és erőigényes folyamatok, illetve azt is, hogy a robotgép használatával mennyi idő takarítható meg ezek során.

Nem csoda tehát, hogy már csaknem két évszázada többen is tettek erőfeszítéseket arra, hogy könnyítsenek a konyha leghosszadalmasabb munkáin. Bár az eredeti kézi habverő feltalálásának ideje bizonytalan, az emberiség vélhetően évszázadok, vagy akár évezredek óta használt összekötözött vékony faágakat e célra. A ma is elterjedt, drótból készült kézi habverő 1841 táján jelent meg.

Ennek első gépesített, kézi tekeréssel működtetett változatára az 1850-es évekből való az első szabadalom, a habverő és a tésztanyújtó funkciót összevonó első gépet – amely azonban egyáltalán nem hasonlított napjaink robotgépeire – 1884-ben szabadalmaztatta Willis Johnson afroamerikai feltaláló. A kétrészes, szétszerelhető és külön-külön is használható gép egyszerre tudta mindkét feladatot ellátni, feltalálója elsősorban a pékek segédeszközéül szánta.

Az otthoni használatra alkalmas, elektromos mixerrel Rufus M. Eastman állt elő 1885-ben, ennek továbbfejlesztései váltak aztán a 20. század elején a legnépszerűbb, legtöbbet eladott konyhai gépekké.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy korai mosogatógép használat közben, 1921.Josephine Cochrane egy 2013-ban kiadott román postai bélyegenA legkorábbi elektromos mosógépek egyike – még működőképes állapotban – az Üdvhadsereg használtcikk-boltjában, 1966.A Hoover Model 29 hirdetése 1936-bólKorai elektromos vasalóKorai kézi tekerős habverőA KitchenAid egyik népszerű modellje az 1930-as évekbőlSally Forrest amerikai színésznő bemutatja General Motors hűtőszekrényének tartalmát, 1950 körül

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár