2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Háromszáz éve szállt meg Debrecenben a svéd király

2014. november 14. 17:24 MTI

XII. Károly svéd király a Balkánról hazafelé tartva, 1714. november 13-án Debrecenben szállt meg, Diószegi Sámuel főbíró, a város első postamesterének a házában. A Széchenyi utcai épületben, ahol ma is fogadó működik, pénteken megemlékezéssel és konferenciával idézték meg a jeles eseményt.

Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete felidézte, hogy 300 évvel ezelőtt, egy szürke őszi napon három nagyon fáradt férfi lovagolt be Debrecenbe. A három "svéd kapitány" álnéven érkezett a városba egy törökországi vesztes csatából: köztük volt az akkor már hősként tisztelt, egész Európában ismert XII. Károly király.

A nagykövet hozzátette, hogy - a feljegyzések szerint - a király megjegyezte: nagyon jó könyvtárat talált Debrecenben. Niclas Trouvé történelmi áttekintésében kitért arra, hogy később Svédország területeinek felét elveszítette, de "létrejött egy új, kisebb, ugyanakkor konszolidáltabb Svédország". Most 2014-ben azt ünnepeljük, hogy 200 éve béke van Svédországban - tette hozzá.

A nagykövet arra szólított fel, hogy tanuljunk a történelemből. A legjobb mód, hogy békében éljünk, "ha respektáljuk egymást, betartjuk a nemzetközi jogot, és az emberi jogokat magas szinten tartjuk" - figyelmeztetett. Hozzátette: a globalizált világban befelé nézni szegénységet, visszaesést hoz. Niclas Trouvé megemlítette, hogy a nap folyamán svéd egyetemistákkal találkozott a Debreceni Egyetemen: a svéd diákok közül "kettő iraki, kettő iráni, egy szomáliai származású volt, és erre én nagykövetként nagyon büszke vagyok".

Mint kifejtette, örömmel tapasztalta, hogy Debrecen nyitott város volt, és az ma is: szívesen fogadja be az idegeneket. A nagykövet reményét fejezte ki, hogy továbbra is nyitott marad Debrecen, mert csak úgy tud fejlődni és sikeres lenni a jövőben. Niclas Trouvé a svéd királyi párt ábrázoló festményeket adott át Mérész Ferencnek, a Régi Posta Étterem és Fogadó tulajdonosának, megjegyezve: a svéd király visszatért Debrecenbe.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékezetett arra, hogy Debrecen a múlt század elején emléktáblát állíttatott a fogadó falán XII. Károly svéd királyra emlékezve. A 300. évforduló alkalmából történészek idézték fel a fogadóban rendezett konferencián az akkori svéd király történelmi szerepét, a korabeli Európát és Debrecent.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár