2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Hamar utolérte az istenek bosszúja az Egyiptom hagyományait felrúgó fáraót

2020. december 2. 16:51 Múlt-kor

A régi istenek bosszúja?

Ámonnak nem maradhatott nyoma. Minden olyan nagyobb feliratot, amely megemlítette az ő – illetve felesége, az anyaistennő, Mut és fia, Honszu – nevét, de még a politeizmusra utaló „istenek” szót, vagy a nevükre hasonlító hieroglifákat, igyekezett megsemmisíteni az uralkodó. Ehnaton parancsára a katonák és munkások behatoltak a templomokba, s még az obeliszkek csúcsára is felkapaszkodtak, hogy eltüntessék a nem kívánatos neveket. A képrombolók a sírokat sem kímélték.

Ehnaton még az anyja templomából is kiüldözte Ámont: az eredetileg a Tije királyné tiszteletére épült szedeingai templom falát díszítő, núbiai homokkőből faragott, Ámont ábrázoló táblát szintén megrongálták a fékevesztett munkások. Bár az isten nevét és arcát először kikalapálták, később újrafaragták, ami egyrészt azt bizonyítja, hogy Ámon üldözése ilyen távoli tartományokba is eljutott Ehnaton uralma idején, másrészt hogy a reformok kudarcba fulladása után még itt is visszaállt az Ámon-papság hatalma. Ehnaton bezáratta a többi templomot, az istenek ünnepeit eltörölte. Egyiptom a világ első monoteista állama lett.

Az istenek bosszúja azonban rövidesen elérte Ehnatont: Egyiptomra járvány sújtott le. Először másodszülött lánya, Meketaton, majd az anyakirályné hunyt el. Hamarosan pedig az Ehnatonhoz legközelebb álló nő, Nofertiti – akinek halála körülményei ma sem ismeretesek – és mellékfelesége, Kia, rövid időn belül szintén életüket vesztették.

A külpolitikában szintén nem jó irányba mentek a dolgok. Az egyiptomi diplomácia homlokterében ekkor az egyre veszélyesebb hettita terjeszkedés ellensúlyozása állt. Hatti királya, I. Szuppiluliumasz szíriai és palesztinai befolyási területeket veszélyeztetett, az amúgy – tévesen – pacifistának tartott Ehnaton azonban figyelmen kívül hagyta vazallusai segélykiáltásait.

Az Amarna-levelek szerint a hettiták expanzív politikája miatt Mitanni – amelyet északkelet-keletről Asszíria is fenyegetett – instabillá vált, s bár uralkodója, a trónbitorló Tusratta kétségbeesetten Ehnatonhoz fordult, a várt segítség nem jött meg, a királyt pedig hamarosan egy lázadás során meggyilkolták. A korábbi királyok minden bizonnyal katonai expedíciót indítottak volna Nyugat-Ázsiába, Ehnaton azonban nem lépett. Minden erőfeszítését ideológiájának rendelte alá.

Ekkor már mindenki tudta, hogy kitört az istenek haragja: Aton cserben hagyta fiát és prófétáját. Uralkodásának 17. évében Ehnaton is megbetegedett, végül egy nyári napon, Kr. e. 1336-ban meghalt Egyiptom uralkodója. A fáraó sziklasírja – amely Ehnaton halálakor még befejezetlen volt – mélyen a sivatagban, Ahet-Atontól 6 kilométerre fekszik.

Az Aton-kultusz annyira Ehnaton személyéhez kötődött, hogy a szinte még gyökeret sem vert új vallás a fáraó halálával elvesztette egyetlen vezetőjét. A következő generációk teljesen megsemmisítették Ehnaton forradalmát, Ahet-Aton elnéptelenedett, az eretnekek városa lett, építőjének nevét letörölték az uralkodói névsorból.

Ehnaton kísérlete, hogy az egyiptomi hagyományokat eltörölje, s egyistenhitet vezessen be a birodalomban, egyedi próbálkozás maradt az ókori Egyiptom történetében. De nem is sikerülhetett: még új fővárosában, Amarnában is számos olyan szobrocskát tártak fel, amelyek Bészt, vagy éppen Thotot ábrázolták.

Gondolatainak tiltása ellenére Ehnaton azért hagyott maga után nyomot. Az építészetben, a művészetben és az irodalomban is új utakat nyitott, másfelől pedig a hatalma után helyreállított korábbi hagyományos vallás sem volt már olyan, mint előtte. Ámon nem szerezte vissza korábbi helyzetét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Nofertiti királyné gipszből és mészkőből készült mellszobra (Kr. e. 1340 k.)Ehnaton fáraó és Nefertiti királyné megajándékoznak egy kedvelt udvaroncotAz Északi Palota romjai Tell el-Amarnánál (Ahet-Aton). A szakértők szerint e palota lehetett Nofertiti lakhelye.Ehnaton, Nofertiti és gyermekeik ábrázolása egy egyiptomi reliefenEhnaton és Nofertiti áldozatot mutatnak be AtonnakEhnaton szobra
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár