2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halálos párbajok sorozatával bizonyította képességeit Japán leghíresebb szamurája

2019. november 12. 18:44 Múlt-kor

Mijamoto Muszasi kétségtelenül Japán legismertebb és legszélesebb körben tisztelt kardforgató művésze, aki mára kulturális ikonná is vált. 30 éves korára mintegy 60 párbajban győzedelmeskedett, az utolsó – amelyet az országos hírnévnek örvendő Szaszaki Kódzsiró ellen vívott – tette azonban halhatatlanná nevét. Az általa alkotott, az életvezetéssel és filozófiával kapcsolatos szabályok, valamint önéletrajza a mai napig népszerű olvasmányok Japánban és külföldön egyaránt.

Hányatott gyermekkor

Muszasi életének részleteit sok helyen homályosítja el a szóbeszéd és a fantázia, korai időszakáról pedig kevés biztos információ van – édesanyja kiléte például már saját korában sem volt teljességgel tisztázott.

A fiút, aki első ellenfelével mindössze 13 éves korában végzett, születésekor Sinmen Bennoszukénak hívták. A Honsú szigetének nyugati részén, Harima prefektúrában található Mijamoto nevű faluban született, valószínűleg 1584-ben.

Élete során ismerték Sinmen Takezó, valamint buddhista szerzetesként Niten Dóraku néven is, ő maga a Sinmen Muszasi no Kami Fudzsivara no Gensin teljes nevet használta.

Édesapja, Sinmen Muniszai maga is elismert kardforgató volt, Muszasi vélhetően tőle tanult elsőként. Apjával való kapcsolata azonban meglehetősen viharos volt.

Édesapja korán elvált vér szerinti édesanyjától, emiatt egész életét végigkísérték az ő kilétével kapcsolatos bizonytalanság által keltett híresztelések és mendemondák, mostohaanyjával pedig igen rossz volt a viszonya.

Neveltetése közben, ahogy egyre többet tanult a kardforgatásról, Muszasi egyre gyakrabban kritizálta édesapja módszereit, az ebből eredő konfliktusokból kifolyólag gyakran kényszerült elhagyni otthonát, és nagybátyja, a sintó pap Dorinbó oltalmát keresni.

Egy alkalommal, egy különösen heves vita során Muniszai egy kardot és egy tőrt is fia felé hajított. Muszasi mindkét fegyver elől kitért, és végleg elmenekült otthonról. Innentől kezdve felnőttkoráig állandó jelleggel Dorinbó háztartásában élt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Muszasi egy kora újkori ábrázoláson legyőz egy jamazame („hegyi cápa”) nevű mitikus szörnyeteget (kép forrása: Wikimedia Commons)Muszasi egy gerendával győz le több ellenfelet egy hagyományos ábrázoláson (kép forrása: laphamsquarterly.org)Mijamoto Muszasi és Szaszaki Kódzsiró párbajának emléket állító szobrok Ganrjú-dzsima szigetén (az ugró alak Muszasié, a térdelő Szaszakié) (kép forrása: learning-history.com)Muszasi két karddal küzd egy kora újkori ábrázoláson (kép forrása: Wikimedia Commons)Szaszaki Kódzsiró egy 19. századi ábrázoláson (kép forrása: All That's Interesting / British Museum)Muszasi egy saját maga által készített festményen (kép forrása: Wikimedia Commons)Gébics egy halott fán – Mijamoto Muszasi festménye (kép forrása: Pinterest)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár