Galéria: a 19. század „bajuszcsészéi” és „bajuszkanalai”
2019. szeptember 29. 11:33 Múlt-kor
A 19. század arcszőrzet-divatja napjainkban is ismert, arról azonban kevés szó esik a történelemkönyvekben, hogy ez a tehetősebb polgárok korabeli étkezőasztalain is meglátszott néhány különleges találmány formájában.
Korábban
A 18. század borotvált, parókás férfidivatjának a 19. században az arcszőrzet újbóli népszerűvé válása vetett véget. A bajusz különösen széles körben elterjedtté vált a társadalom minden szegmensében, és formázásának újabb és újabb formái jelentkeztek. Ezek közül a legáltalánosabb a viasszal való bekenés volt – a megolvasztott anyagot a bajuszra kenték, ahol megszilárdult.
A viasz kiválóan tartotta az arcszőrzet kívánt formáját – egészen addig, amíg a férfi meg nem próbált egy pohár meleg kávét vagy teát elfogyasztani: a felszálló gőz újból megolvasztotta a viaszt, amely aztán egyenesen a pohárba folyt, bajsza pedig visszaesett természetes állapotába. További gond volt a viasszal nem kezelt bajszok esetében is, hogy az ilyen forró italok gyakran megfogták, elszínezték a szőrt.
1860-ban egy Harvey Adams nevű találékony angol férfi szokatlan újítással jelentkezett: a „bajuszcsészével”, egy „bajuszvédővel” rendelkezett a csésze szájánál, egy apró nyílással, amelyen át a folyadék a szájba juthatott, azonban nem érintkezett a száj feletti szőrrel, amelyet a gőz sem érhetett el.
Adams találmánya nagy népszerűségre tett szert mind a viktoriánus Angliában, mind a tengerentúlon. Idővel már korántsem csak teás-, illetve kávéscsészék készültek bajuszvédelemmel, de akár egy pint (0,47 liter) űrtartalmú korsók is. Mindazonáltal mivel a forró italokat jellemzően kis csészéből szokás inni, a kisebb méretű pohárkák voltak elterjedtebbek.
A „bajuszcsészék” többsége porcelánból, díszes megmunkálással készült, gyakran tulajdonosuk nevével vagy monogramjával ellátva. A különleges ivóalkalmatosságok féltett kincsnek számítottak, ahogy egy 19. századi brit apróhirdetés is mutatja:
„JUTALOM – Ha a Hölgy, aki ELLOPTA EGY ÚRIEMBER BAJUSZCSÉSZÉJÉT szombat este a Little Dust Panben [„kis szemétlapát”] azonnal jelentkezik, INGYEN MEGKAPJA A CSÉSZEALJAT.”
Adams csészéinek sikerén felbuzdulva nyújtottak be többen is az elkövetkező években egy hasonló kialakítású kanálra szabadalmi kérelmet.
Az első „bajuszkanálra” vonatkozó kérelmet 1868-ban nyújtotta be Solon Ferrer New York-i evőeszköz-készítő. Gyakorlatilag ugyanazon az elven védte a férfiak bajszát, mint Adams csészéje.
A „bajuszkanál” különféle változataira csak az Egyesült Államokban húsz embernek sikerült szabadalmat nyernie. Egy 1873-as szabadalmi leírás a következőképpen foglalja össze jellemzőit:
„A pajzs oly módon van kiképezve, hogy a kanál felhasználója a szokásos merítő mozdulattal megfelelő mennyiségű levest engedjen bele, utóbbit úgy lehetséges a szájhoz juttatni vele, hogy a folyadék semmilyen része nem kerül kapcsolatba a bajusszal (…) A védő hosszant nyúlik a kanál hegyétől a nyél kezdetéig, körülbelül a merő rész felét fedetlenül hagyva. A védő azonban ki is van vágva oly módon, hogy akkora nyílás keletkezzen, amelyet felülről és alulról könnyen átfoghatnak az ajkak, és a kanál megdöntésével annak tartalma szabadon a szájba folyhasson.”
A „bajuszkanál” (későbbi nevét „etikettkanál”) szintén nagy népszerűségnek örvendett a 19. századi angolszász világban, és készültek jobb- és balkezes felhasználásra is – egyes változatai levehető nyéllel rendelkeznek, melyet bármelyik oldalára fel lehet szerelni.
A különleges poharak és evőeszközök többsége a 19. századból származik, mivel a 20. század elején az arcszőrzet ismét népszerűségvesztésen ment át, nem kis részben az első világháború pokla miatt. A „szabályos”, gondosan formázott bajszot lehetetlen volt karban tartani a lövészárkok körülményei közt, a túl nagy arcszőrzet pedig a gázálarc viselését is akadályozta, azaz az életveszéllyel volt egyenlő.
Az 1920-as és 1930-as évekre a bajusz önmagában újra divatba jött – gondoljunk csak Salvador Dalíra vagy Clark Gable-re –, azonban ugyanez nem mondható el a hozzájuk igazított étkészleti elemekről, amelyek mára ritka gyűjtői darabokká váltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A rádióban és a televízió képernyőjén is közönségkedvenc volt Zenthe Ferenc tegnap
- A köztudattal ellentétben erősítette II. András politikáját az Aranybulla tegnap
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt tegnap
- Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó emlékhelyeket keresnek tegnap
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé tegnap
- Az elsők közé tartozott Európában a magyar alapítású Szent György Lovagrend tegnap
- A hagyomány szerint halálában is összekapcsolódott Shakespeare és Cervantes 2024.04.23.
- Szenvedéllyel teli tájakat ábrázolt festményein William Turner 2024.04.23.