2022. ősz különszám: Lenyűgöző történeteink
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Francia királyok hobbijából angol urak szórakozásává vált az évszázadok alatt a tenisz

2022. április 10. 15:52 Múlt-kor

Királyi kikapcsolódás

A tenisz terjedését elősegítette, hogy az uralkodók előszeretettel játszották mind Franciaországban, mind Angliában. A legelső francia király, akiről tudjuk, hogy szívesen űzte ezt a sportot, X. Lajos (1314 – 1316) volt.

Igaz, ő éppen egy kimerítő teniszparti után ivott nagy mennyiségű hideg bort, és ezt követően tüdő-, vagy mellhártyagyulladásban meghalt. A franciaországi királyi kastélyokban viszont az ő uralkodásától kezdve szinte mindenütt találunk teniszpályaként használt tereket.

I. Ferenc (1515 – 1547) francia király szenvedélyes teniszjátékosnak számított, és udvarának tagjait is arra bátorította, hogy minél többet játsszanak. Fia, II. Henrik (1547 – 1559) pedig annyira büszke volt tudására, hogy nem akart többet zárt ajtók mögött játszani, hanem kifejezetten szerette a legjobbakkal nagyobb közönség előtt összemérni az erejét.

Fiát, a későbbi IX. Károlyt két éves korában egy rajz már ütővel a kezében ábrázolta. Gyermekkori szerelme nem múlhatott el nyomtalanul, mert 1571-ben alapszabályt engedélyezett a profi teniszjátékosok szervezetének, és az ő időszakában szervezték meg az első tornákat, azaz tourokat, három nehézségi fokozattal. Az e kiváltsággal megjutalmazott céh ellenőrizte a felszereléseket gyártó manufaktúrákat, és a tornákon való részvételhez tagsági viszony kellett.

Az angol királyok közül már V. Henrik (1413 – 1422) is bizonyosan teniszezett, de a híresen takarékos VII. Henrik (1485 – 1509) is több pályát építtetett a kastélyaiban, miután egy alkalommal örömét lelte egy teniszpartiban. Fiáról, VIII. Henrikről (1509 – 1547) azonban mindenki tudta, hogy szenvedélyes játékos volt.

Hampton Courtban teniszpályát építtetett magának, és a második felesége, Boleyn Anna is őt figyelte a pálya széléről, amikor letartóztatták, a kivégzésének a híre pedig ugyancsak egy teniszmeccs közben érte a királyt.

1522-ben egy uralkodói páros meccsre is sor került, amikor V. Károly német-római császárral együtt játszott egy diplomáciai találkozó során. Miután a királyok kedvelt szórakozásává vált a tenisz, előbb az arisztokraták, majd mások is elkezdték követni őket, így széles körben elterjedt a játék egész Európában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Fiatal fiú teniszütővel és labdával Sofonisba Anguissola 1558 és 1563 között készült festményénIfjak teniszhez hasonló játéka a 17. századi Orbis Sensualium Pictus című műbőlA tenisz 1500 körüli formájaA fiatal VIII. Henrik angol király teniszezés közbenJacques-Louis David: A labdaházi eskü, 1789. június 20.Franciaországi teniszmérkőzést ábrázoló karikatúra, 1750 körülTeniszezők az 1880-as években
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár