2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felfújható tankokkal, hangszórókkal és sok füsttel támadt a II. világháború amerikai szellemhadserege

2021. augusztus 13. 08:11 Múlt-kor

Németország kapujában

A 23. különleges egység összesen több, mint 20 nagyobb elterelő vagy félrevezető akciót hajtott végre a háború során. Legmerészebb és legveszélyesebb ezek közül 1945 márciusában történt, amikor a Rajna-menti Anrath és Dülken német falvak környékén szimuláltak nagy méretű csapatmozgást, hogy elvonják a figyelmet a folyón Weselnél átkelő amerikai 9. hadseregről és brit szövetségeseikről.

Ez volt a Viersen-hadművelet, melynek során több mint 600 felfújható harckocsit és tüzérségi eszközt „vetettek be”. Emellett a műszaki csapatok álcázófüstöt alkalmaztak, miközben a jelzőszázad éjjel teherautók hangjait, nappal építkezés hangjait játszotta az ellenség felé, hogy a hídvető egységek munkáját szimulálják (néhány valódi mozgatható hidat is készítettek a látszat érdekében). A tüzérségi előkészítés utánzásaként rendszeresen villanógránátokat robbantottak.

Az elterelő akció teljes siker volt – a német csapatok nagy számban indultak meg a Rajnán keresztül a „szellemhadsereg” pozíciója felé, miközben a valódi 9. hadsereg több kilométerrel odébb átkelve csupán rendezetlen és elszórt ellenállással találkozott, és rendkívül kevés veszteséget szenvedett el.

A háborút követően

A 23. Főhadiszállás Különleges Csapatairól szóló aktákat a háború után titkosított irattárakba helyezték, ahol évtizedeken keresztül nyugodtak. Létezéséről ugyan lehetett tudni – az alakulatban szolgált egyes katonák elbeszélései megjelentek az amerikai sajtóban –, ezek azonban igen kevés részletet tartalmaztak, és kevés információt az egység felépítését illetően.

A „szellemhadsereg” hatékonyságához azonban nem férhet kétség. Mind az amerikai hadsereg saját későbbi elemzései, mind az egységről szóló aktákhoz és a német feljegyzésekhez azóta hozzáférő civil kutatók eredményei ugyanazt támasztják alá: több esetben a németek teljességgel tényként kezelték a nem létező amerikai haderő-csoportosulások jelenlétét. A „szellemhadsereg” katonái csatákat ugyan nem nyertek, de rengeteg életet mentettek meg azzal, hogy megosztották az ellenség figyelmét. Aligha vitatható, hogy a hadművészet egyik legmagasabb szintű és legösszetettebb válfajának kifinomult művelői voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Bill Sayles, a 603. műszaki álcázó zászlóalj egyik tagja által készített rajz, amely a Bristol kikötőjébe megérkező 23. különleges egységet ábrázoljaA Szellemhadsereg egyik „harckocsija”Bill Blass, a 603. műszaki álcázó zászlóalj egyik tagjáról készült karikatúra bajtársa, Jack Masey tollából. Blass a háború után világhírű divattervező lett, a szakmában számos díjjal tüntették ki.A 3132. jelzőszázad egyik hangszórókkal felszerelt féllánctalpasa„Az amerikaiak nagyon erősek.” Arthur Shilstone tizedes festménye az esetről, amikor francia civilek a felfújható Sherman-utánzatokat mozgató amerikai katonákon ámultak el.A Szellemhadsereg lövegutánzataiA hang általi félrevezetés működés közbenRalph Ingersoll, a Szellemhadsereg szellemi atyja 1946-ban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár