2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Évtizedeken át titok maradt Al Capone halálának valódi oka

2020. május 5. 14:59 Múlt-kor

Megérteni a halál okát

Minden idők leghíresebb gengszterének halála korántsem nevezhető egyszerű történetnek. Az évek során a kezeletlen szifilisz ugyan rengeteg kárt tett testében, a halálához vezető tüdőgyulladásnak azonban a szélütés ágyazott meg. E tüdőgyulladás idézte aztán elő azt a hirtelen szívmegállást, amely közvetlenül végzett vele.

A halotti bizonyítványon Dr. Phillips az „elsődleges halálok” mezőbe a következőt írta: „bronchialis pneumonia 48 óra, melyhez adódott apoplexia 4 nap”.

A lapokban megjelenő halálhír csupán a „parézis” szót emlegették, amely „egy krónikus agybetegséget, amely a fizikai és mentális erő elvesztését eredményezi” – a szifiliszről egy szót sem ejtettek.

E köntörfalazás miatt évtizedekig úgy tudták világszerte szinte mindenki, hogy Capone cukorbetegségben halt meg.

Végső soron azonban az igazság az, ami a leginkább megmagyarázza a tüneteit: az évtizedeken át kezeletlenül tomboló szifilisz miatt leépült az agya, az 1947-ben elszenvedett agyvérzés pedig oly mértékben legyengítette immunrendszerét, hogy az nem tudott megküzdeni a tüdőgyulladással, amely végül szívleálláshoz vezetett.

Családja a következő, hangulatában igencsak Caponéhoz illő szöveget adta ki a haláláról:

„A halál már évek óta szólongatta, olyan metsző hanggal, mint amilyenen egy cicerói [Chicago egy rossz hírű külvárosa] kurva megszólítja a készpénzes kuncsaftot. De Nagy Al nem arra született, hogy a járdán essen össze, vagy a halottkém asztalán. Úgy halt meg, mint egy gazdag nápolyi, ágyban egy csendes szobában, zokogó családjával oldalán, miközben a lágy szél suttogott odakint a fák között.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Capone 1930-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)Al Capone aktája 1932-ben – az ellene felhozott vádak nagy részében az „ejtve” megjegyzés olvasható (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: Wikimedia Commons

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár