2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Évekig működött a náci nyári tábor Amerikában

2016. január 14. 18:05

1935-ben a Német-Amerikai Szövetség (German-American Bund) tagjai, „az új Németország barátai” egy Camp Sigfried névre keresztelt nyári tábort hoztak létre a New York állambeli Long Island-en. A tábor elsődleges célja a náci Németországról szóló pozitív kép minél szélesebb körben történő kialakítása, vagyis a náci propaganda terjesztése volt. A nyári tábort a hitleri Németország ennek ellenére sem szóban, sem anyagilag nem támogatta.   

A tábor évekig fennállt, és csak azután zárták be, hogy Németország 1941-ben hadat üzent az Egyesült Államoknak. A tábor addig – az általa képviselt ideológia ellenére – az első alkotmánykiegészítés értelmében folytathatta működését. Az USA második világháborúba való belépését követően azonban már senki sem nyilváníthatta ki a náci Németország iránti hűségét anélkül, hogy ne számíthatott volna jogi konzekvenciákra.

A nyári tábor egyszerre igyekezett terjeszteni a náci ideológiát, és hű maradni az Egyesült Államokhoz is, legalábbis erre utalt a tábor bejáratánál a horogkeresztes zászló mellett elhelyezett csillagos-sávos lobogó. A résztvevők náci egyenruhát viseltek, horogkereszttel díszítették fel a pázsitot, tankutánzatot építettek, keményen támadták a zsidó csoportokat, valamint Franklin Delano Rooseveltet, és nagyszabású felvonulásokat rendeztek. A tábor vezetői még azt is kijelentették, hogy George Washington volt az „első amerikai fasiszta”, aki valójában nem hitt a demokráciában.

A képek többsége New York City Department of Records honlapjáról származik..

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár