2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

Elhunyt Marosi Ernő művészettörténész

2021. július 12. 11:28 MTI

Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) professor emeritusa – tudatta a család szombaton az MTI-vel.

Marosi Ernő

Mint írják, hamvait kérésére szűk családi körben helyezik el.

Marosi Ernő 1940-ben Miskolcon született. Az ELTE bölcsészkarának magyar-művészettörténész szakán végzett. 1963-tól az ELTE művészettörténeti tanszékének oktatója, 1991-től egyetemi tanár.

1991-2000-ben az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének igazgatója, 1991-96-ban az UNESCO nemzetközi művészettörténeti bizottságának vezetőségi tagja volt.

Az ELTE professzor emeritusa, kutatási területe a középkori magyar és egyetemes művészettörténet, a romanika és a gótika korszakai.

1990 óta a művészettörténeti tudományok doktora, 1993-tól az MTA levelező, 2001 óta rendes tagja. 2002-2008-ban az MTA alelnöke volt.

1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki "nemzetközi elismertségű tudományos, tudományszervezői, szerkesztői és pedagógiai tevékenységéért". A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2009-ben kapta meg, 2014-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

Főbb munkái között van A középkori művészet világa, A román kor művészete, a Bevezetés a művészettörténetbe, a Magyar falusi templomok, A gótika kezdetei Magyarországon, a Magyarországi művészet 1300-1470 körül, az Emlék márványból vagy homokkőből, A budavári szoborlelet (Zolnay Lászlóval), a Kép- és hasonmás, A középkor művészete I-II. , Az Árpád-kor művészeti emlékei (Wehli Tündével), A magyar művészettörténet-írás programjai, a Templomok Magyarországon (Dercsényi Balázzsal) és A gótika Magyarországon című könyv.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár