2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy texasi olajmágnás hagyatékából került elő a nácik által elkobzott Van Gogh-festmény

2021. november 16. 12:46 MTI

Rekordáron, 35,9 millió dollárért (11,4 milliárd forint) kelt el egy nácik által elkobzott festmény, Vincent van Gogh Szalmaboglyák című akvarellje – közölte a Christie's.

Soha nem adtak még ennyi pénzt a holland posztimpresszionista egyetlen vízfestményéért sem. A képért előzetesen 20 millió dollárt vártak a csütörtöki New York-i árverés szervezői.

A Meules de blé (Szalmaboglyák) című, 1888-ban készült képet Edwin L. Cox, a tavaly 99 évesen elhunyt texasi olajmágnás gyűjteményének más darabjaival együtt bocsátotta áruba a Christie's.

A vitatott tulajdonú festmény eladását az tette lehetővé, hogy a néhai olajmágnás és az egykori műgyűjtők örököseinek sikerült megegyezniük.

A festményt, amelyen három, aratómunkások fölé magasodó szalmaboglya látható, 1913-ban vásárolta meg Max Meirowsky német gyáriparos, aki 1938-ban Amszterdamba menekült a nácik elől.

A műgyűjtő a képet egy párizsi műkereskedő gondjaira bízta, aki eladta azt Alexandrine de Rothschildnak, a híres bankárcsalád egyik tagjának.

A második világháború kitörésekor Alexandrine de Rothschild Svájcba menekült, műgyűjteményét pedig Franciaország német megszállása idején a nácik elkobozták.

A képnek a háború vége és az 1970-es évek közötti sorsa ismeretlen.

Cox 1979-ben vásárolta egy New York-i galériától. A Christie's szakértője szerint a Szalmaboglyák Van Gogh egyik legnagyobb hatású papírképe, amely valaha is piacra került.

Az árverés előtt a festményt Londonban állították ki. Első ízben láthatta a nagyközönség azóta, hogy 1905-ben szerepelt egy Van Gogh-retrospektíven az amszterdami Stedelijk Múzeumban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár