2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy római kori családi sírkamrát mosott elő az eső a föld alól Gázában

2018. január 29. 16:31 MTI

Ókori családi sírkamrát fedezett fel a heves esőzések nyomán hátsó kertjében egy Gázai övezetben élő palesztin férfi. Aiman Hasszuna gázai övezeti régész szerint a sírok akár 2000 évesek is lehetnek, tehát a római korból is származhatnak, de akár a bizánci időkben, az időszámítás szerinti 5-7. században is használhatták őket.

A Beit Hanunban élő Abdul Karim al-Kafarnah akkor fedezte fel a kamrát, amikor észrevette, hogy az udvarára ömlő esővíz egy lyukban tűnik el. Egy korábban nem látott lépcsősor aljában nehéz kőtömböt talált. Azt elmozdítva „erős szagot” érzett, és egy sírkamrát fedezett fel, amelyben kilenc, vélhetően római kori sírra bukkant. Egyes sírokban csontokra, másokban sírmellékletekre is, például edényekre és egy lámpásra leltek. 

Aiman Hasszuna gázai övezeti régész szerint a sírok akár 2000 évesek is lehetnek, tehát a római korból is származhatnak, de akár a bizánci időkben, az időszámítás szerinti 5-7. században is használhatták őket. A római korban a terület a nagy kiterjedésű Római Birodalom része volt. A szakértők szerint azonban további vizsgálatokra van szükség a sírok korának pontos meghatározásához. 

Jodi Magness, az Észak-Karolinai Egyetem régésze szerint ilyen sírhelyek megszokottak voltak a időszámítás előtti 100 és időszámítás utáni 100 közötti időszakban, majd a 3. és 5. század között ismét. Az ilyen jellegű családi sírok tipikusak, előfordult, hogy több család osztozott egy sírkamrán. Gáza a római és a korai bizánci korban virágzó kikötőváros és kereskedelmi központ volt. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár