2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy lengyel és egy magyar tiszt hozta létre az Egyesült Államok ütőképes lovasságát

2022. június 13. 18:07 Múlt-kor

A szabadság harcosa

Kazimierz Michał Władysław Wiktor Pułaski 1745. március 4-én vagy 6-án született a Lengyel–litván Unió de facto fővárosában, Varsóban. Édesapja, Józef több fontos pozíciót is betöltött az államigazgatásban, és igen magas szintű iskoláztatást kapott egy, a theatinus rend által működtetett iskolában.

A család életét katolikus lengyel nemesekként meghatározta, hogy a 18. század folyamán fokozatosan növekedett az orosz cár befolyása a lengyel–litván államalakulat ügyeire, mígnem 1768-ban a terület orosz protektorátussá vált.

Az ortodox egyház növekvő ereje ellen fellépni akaró lengyel nemesek, köztük Pułaskiék – az ekkor 15 éves Kazimierz-zsel együtt – a podóliai Bar erődjében megalapították a Szent Kereszt Lovagjai nevű szervezetet, az úgynevezett bari konföderáció katonai szárnyát, amelynek nagymestere Józef volt, egyik fontos helyettese pedig Kazimierz.

A fiú élete első csatáját ez év áprilisában vívta, és az 1772 nyaráig tartó háborúban többször kitűnt vezetői alkalmasságával. A lengyel nemesség törekvései végül elbuktak, Pułaski pedig előbb Poroszországba, majd Franciaországba ment.

Az orosz–török háború alatt megkísérelt egy lengyel egységet szervezni, de mire bármilyen lépés történt volna, az Oszmán Birodalom 1774-ben vereséget szenvedett. Pułaski kénytelen volt visszatérni Franciaországba.

Az adósságai miatt börtönbe is kerülő Pułaski végül az amerikai forradalomban találta meg következő célját: kapcsolatain keresztül sikerült találkozót eszközölnie a függetlenségre vágyó gyarmatok párizsi nagykövetével, Benjamin Franklinnel, aki a forradalom egy másik külföldi segítőjével, Lafayette márkival egyetértett abban, hogy szükségük van a férfira.

Pułaski úgy érkezett 1777 nyarán Amerikába, hogy Franklin már levélben méltatta képességeit Washingtonnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
George Washington és csapatai a monmouth-i csatában, 1778.Kazimierz Pułaski egy 18. századi metszetenFabriczi Kováts MihályAz 1777-es brandywine-i csata Johann Martin Will metszeténKazimierz Pułaski (1747-1779)George Washington (b) tisztjeivel, köztük De Kalbbal, Von Steubennel, Pułaskival, a szintén lengyel Kosciuszkóval, Lafayette-tel és Muhlenberggel a függetlenségi háború idejénPułaski eleste a georgiai Savannah-nálPułaski szobra az amerikai fővárosban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár