2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egész Európából tódulhatnak a látogatók a megújult Esterházy-kastélyba

2016. január 11. 17:00 MTI

Befejeződött a fertődi Esterházy-kastély egykori jószágkormányzói épületének, a kiskastélynak a rekonstrukciója, ezzel lezárult egy hat éven át tartó, átfogó fejlesztési program. Egyúttal elkezdődött egy újabb beruházás, másfél milliárd forint állami támogatásból megújul a főépület nyugati szárnya - közölte a hétfői ünnepségen L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára. 

Felidézte, hogy az Esterházy-kastély és környezete felújításának első üteme 2009-ben kezdődött. Akkor megújult többek között a díszudvar, a homlokzat, a bábszínház tetőszerkezete. A második ütemben helyreállították például a Marionettszínházat és a narancsházat, visszaépítették a barokk víztornyot is. A most lezárult harmadik szakaszban mintegy másfél milliárd uniós támogatásból rendbe hozták a kastélyt egykor kiszolgáló épületet, a jószágkormányzóságot, az úgynevezett kiskastélyt. Továbbá kialakítottak egy belső udvart, ami újabb rendezvényteret jelent a kastélynak. Emellett létesült egy új épületszárny és újabb műtárgyakkal gazdagodott a Mária Terézia-kiállítás, valamint berendeztek egy barokk színháztörténeti tárlatot is.

Bodrogai László Anzelm, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont főigazgatója elmondta, hogy a kiskastélyban kapnak helyet a rendezvényközpont irodái, a próbatermek, az öltözők. Egyúttal több mint 30 képet restauráltattak a Szépművészeti Múzeummal, amelyek folyamatosan kerülnek majd vissza Eszterházára. A negyedik fejlesztési szakasz kivitelezési munkálatai is elkezdődtek már, a kastély nyugati szárnyának rekonstrukciója kizárólag állami támogatásból valósul meg. Ennek részeként a kincstár visszakerül a helyére és visszaviszik az Esterházy-kincseket is a Szépművészeti Múzeumból, amelyeket egy új kiállításon lehet majd bemutatni.

Galántai Esterházy Antal herceg kiemelte beszédében, hogy a fejlesztésekkel Eszterháza kisugárzása olyan lesz, hogy nemcsak Bécsből, hanem még messzebbről is idefognak jönni a látogatók. Az Eszterháza Kulturális Központ vagyonkezelésébe tartozik még a nagycenki Széchenyi-kastély is, ott is felújítások lesznek idén - jelezte L. Simon László. Utalta arra, hogy 225 éve született Széchenyi István és az évforduló alkalmából sor kerül a kastély kápolnájának a rekonstrukciójára, bővül és megújul a jelenleg is látható állandó kiállítás. Ezekre külön-külön mintegy 130 millió forintot tudnak fordítani - tette hozzá a főigazgató. Az Esterházy-kastély és környezete megújítására, a négy fejlesztési ütem beruházásainak megvalósítására összesen mintegy 7 milliárd forint állami és uniós támogatást fordíthattak eddig - összegzett Bodrogai László Anzelm.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár