2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kezdetét veszi a tiszaeszlári ügy

2004. szeptember 13. 12:06

Az eszlári Solymosiné bejelentette, hogy eltűnt Eszter nevű, 14 éves lánya. A faluban úgy gondolták, hogy a helybeli zsidók vallási okokból `elemésztették`. Május 20-án már tényként írt erről egy fővárosi lap. Május 23-ától a parlamentben is elhangzottak uszító, antiszemita beszédek Ónody Géza és Istóczy Győző képviselők szájából. Az erősödő antiszemita körökre hideg zuhanyként hatott, hogy július 18-án előkerült a Tiszából Eszter sértetlen holtteste. Azok a Szabolcs megyei urak, akiknek zsidó rituális bűntény kellett, most kitalálták a halottúsztatás történetét: más női holttestet csempésztek oda a zsidók, hogy magukat mentsék. A rémtörténet újabb olajat öntött az antiszemitizmus tüzére, többfelé beverték a zsidók üzleteinek ablakait, Pozsony megyében statáriumot kellett hirdetni. A tiszeszlári ügyet a nyíregyházi törvényszék tárgyalta. A függetlenségi ellenzéki vezér, Eötvös Károly vállalta a védelmet, de a kormány is, a királyi ügyész is a vádlottak felmentését akarta. Az egész kontinens Nyíregyházára figyelt. A perben a vád összeomlott, a bíróság fölmentette a vádlottakat. Ezzel az antiszemita mozgalom is hanyatló szakaszába érkezett - még lármáztak, de a liberalizmus, a józanság bizonyult erősebbnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár