185 éve született Bozena Nemcová
2005. február 4. 10:20
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=9136
Száznyolcvanöt éve, 1820. február 4-én született Bécsben Bozena Nemcová cseh írónő, a cseh modern irodalmi próza megteremtője.
1837-ben, 17 éves korában férjhez adták egy jóval idősebb pénzügyőrhöz, Josef Nemechez, a házasságból négy gyermek született. A felesége irodalmi érdeklődését nem különösebben méltányoló férjet hazafias érzelmei miatt gyakran helyezték át az országban. Nemcová ekkor németül irogatott, de a cseh irodalom is vonzotta, főleg a nemzeti érzést, öntudatot közvetítő művek. 1842-ben Prágába került a család, ahol megismerkedett a nemzetébresztőkkel, írókkal, költőkkel, orvosokkal, akik lelkesen fogadták társaságukba a bájos, természetes tehetségű fiatalasszonyt, és támogatták versei, meséi, elbeszélései, útleírásai megjelenését. Három év múlva azonban Prágából is menniük kellett.
Vidéken a gyermekkorában és azóta hallott népmeséket dolgozta fel, alkotta újra, majd 1845-47-ben összegyűjtve Népi mesék és mondák (Národní báchorky a povesti) címmel, Bozena Nemcová néven jelentette meg őket. Irodalmi sikere meggyőzte, hogy jó úton halad, amikor a népmesekincset irodalmi alkotássá emeli, megörökítve népe életét, szolgálva nemzeti öntudatra ébredését és szabadságvágyát. Ez az eszmeiség a forradalmi demokrata értelmiség hitvallásának része lett, amit Nemcová az 1848-as forradalmak utáni önkényuralmi években is vállalt. A család sűrűn váltogatott lakhelyein nemcsak a meséket gyűjtötte, hanem lejegyezte az ottani szokásokat, néprajzi, szociográfiai jellegű leírásokat, útirajzokat készített. Amikor férjét 1850-ben Miskolcra, majd Balassagyarmatra helyezték, ő Prágában maradt gyerekeivel, és csekély tiszteletdíjaiból próbálta iskoláztatni őket.
Nemcová többször meglátogatta férjét, itteni utazásait több leírásban is örökítette meg: Magyarországi úti emlékek (1854), Egy magyar város: Gyarmat (1858), Magyarországról, amely utóbbi 1863-ban, halála után jelent meg. Ekkor végzett néprajzi gyűjtésének anyagából állította össze a Szlovák mesék és mondák című kötetet is (1857-58), illetve 1859-ben kiadott Képek a szlovákok életéből, Zólyom vidéke és erdői, Szlovák régiségek című beszámolóit. Az ötvenes években tragédiák sorozata érte: a prágai légkör fagyossá vált, sokat betegeskedett, legidősebb fia tizenöt évesen meghalt, férjét felfüggesztették állásából, lefokozták, idő előtt nyugdíjazták, a szegénység után a teljes nyomor köszöntött rájuk. (Nemecet 1854 nyarán azért bocsátották el Balassagyarmatról, mert 1848-as röpiratokat és Kossuth-képet találtak nála.) Mindeközben egész sor szépprózai művet írt, vigasztalást, menekvést keresve.
Ekkor született meg főműve, a Nagyanyó (Babicka, 1855), melyet éppen fia betegsége idején Prágában írt. Napfényes gyermekkorából egy teljes évet idéz fel a laza füzért alkotó, mégis regényszerűen egymáshoz kapcsolódó történetekben. Végig követi az évszakok váltakozását a természetben és a falu, a család szokásaiban, a középpontban Nagyanyó alakjával, aki végtelen egyszerűségével, bölcsességével, derűjével, józan megfigyeléseivel, tanácsaival rendezgeti környezete életét, még a kastély uraiét is. A nyomorúságból Bozena Nemcová tündöklő, világirodalmi szintű művet alkotott, egyszerre megújítva a cseh nyelvű prózát is. Nyelve, stílusa az addigi nehézkes kifejezésmóddal szemben egyszerű, világos, kristálytiszta, a mű szerkezete arányos és feszes, a mondanivaló friss, a népi gondolkodásmódot belülről, mélységében, szociális érzékenységgel közvetíti.
További elbeszélései a cseh vidéki élet társadalmi problémáit vetik fel. A kastélyban és a kastély körül (V zámku a v podzámci, 1856), Falu a hegyek között (Pohorská vesnice, 1856), Szegény emberek (Chudí lidé, 1857), Jó ember (Dobry clovek, 1858) a társadalmi rétegek közötti különbségeket jelzik. Valósághűen rajzolják meg a szociális igazságtalanságot, amit legtöbbször érzelmi módon old fel az írónő: a gazdagok népbarát belátásában bízik, hogy az egyszerű emberek felemelkedhessenek a nyomorból és a tudatlanságból. A nélkülözés, a nyomor, a hitetetlen szellemi erőfeszítéssel létrehozott művek felőrölték egészségét, s ereje fogytán 1862. január 21-én halt meg Prágában, alig 42 évesen.
Azóta a Nagyanyó mind a cseh, mind a világirodalomban alapművé, nemzedékek olvasmányává vált. Mikrorealizmusával, a kisemberek hétköznapi hősiességének megörökítésével, elbeszélő művészetével hagyományt teremtett, amit olyan világhírű írók folytattak a XIX. és XX. században, mint Jan Neruda, Jaroslav Hasek, Ivan Olbracht, Karel Capek, Bohumil Hrabal.
(Panoráma)