7 végzetes pillanat

Szalay László, a reformkor történetírója

2004. november 26. 22:19 Megyesi Csaba

Szalay történetírói munkássága a magyar történelem majd kilenc évszázadát fogja át. Történetírásában értékesítette fiatalkori tanulmányait is.

Életútja az 1848-49-es szabadságharcig

1813-ban Budán született, nemesi hivatalnok-értelmiségi családban. Apja halála után polgári származású anyja nevelte. A pesti egyetemen bölcseletet és jogot tanult, Eötvös József baráti köréhez tartozott. 1833-ban ügyvédi oklevelet szerzett, gyakorlatot azonban nem folytatott, hanem tudományos, államelméleti munkával foglalkozott. Eötvöst, Szalayt, Csengeryt, Trefortot és még egy-két társukat hasonló származás, közös műveltségi élmények, mindenekfelett pedig rokon temperamentum hozták közös táborba; jó polgári környezetből kerültek ki, vágyuk korán nyugatra vitte őket, ahonnan a modern alkotmányos intézményektől megigézve tértek haza. Szalay 1836-39-ben külföldi tanulmányúton volt (Ausztria, Németország, Belgium, Franciaország, Svájc, Anglia) és ennek során tanulmányozta a külföldi polgári jogintézményeket. A fiatal Szalay, ahogy jogászhoz illett, előkelő jogtudósokkal került érintkezésbe, Párizsban egész délelőtt a palais de justice üléseit hallgatta, tanulmányozta a büntetőtörvények Európa-szerte megindult reformját, és útjáról a kodifikáció elkerülhetetlen szükségességét hozta haza.

Az 1830-as évek végétől neves jogi szakíró, liberális publicista, valamint részt vett a büntetőjogi választmány munkálataiban is. 1837-től a Kisfaludy Társaság tagja. A fiatalember közéleti munkája komoly és céltudatos, meg-megújuló kísérlet a módszeres és rendszeres reformra, szüntelen kudarcoktól kísérve. 1840-ben barátaival megalapította a Budapesti Szemlét, hogy nyugati mintára tárják fel a közönség előtt a vajúdó idők mélyebb értelmét; itt jelent meg nagy tanulmánya a kodifikációról, maga a folyóirat azonban már a második kötetnél elakadt. Még ebben az évben, a büntetőtörvénykönyv kidolgozására kiküldött országos választmány jegyzőjeként nagy szerepe volt a haladó eljárásjogi tervezetek kidolgozásában (esküdtszék, nyilvánosság, szóbeliség, kétoldalú meghallgatás).

Ha Szalay cikkeit olvassuk a negyvenes évekből, nemcsak a negyvennyolcas törvények elveit találjuk meg benne, hanem sokkal később uralomra jutott gondolatokat, a polgári osztály jelentőségének, az államban való szerepének megértését. "Örvendetes jelenség, s ollyas" írta Szalay 1841-ben "mellynél semmi sem tanusítja inkább szellemi haladásunkat, hogy alig van kérdés a társasági, politicai és irodalmi újabb életben, melly, ha ma szó tétetik róla Párizsban, Londonban, a polgárosító eszmék e műhelyeiben, rövid idő mulva visszhangra ne találna e hazában". 1843-ban Korpona város követe lett egy olyan országgyűlésen, mely reformszónoklatok lázában égett, de ugyanakkor természetesnek találta, hogy az ország összes szabad királyi városai egyetlen szavazattal rendelkeztek a követek tömegében. Ilyen környezetben szállt síkra a városok jogaiért és a népképviseleti országgyűlésben összpontosuló hatalomgyakorlásért. Eötvössel együtt a reformellenzék centralista csoportjának tagja volt.

1844-ben végre úgy látszott, közelebb sikerül kerülnie a szélesebb rétegekhez, amelyeket csak napilapokon keresztül lehetett lekötni. Kossuth helyett átvette a Pesti Hírlap szerkesztését, amely a centralisták orgánumává vált, de sikerét már eleve megbénította, hogy Kossuth örökségét vette át, s annak gyújtó cikkeit alig feledtethették az ő elvont fejtegetései. Irodalmi tevékenységével a centralisták egyik elméleti vezetője volt, s tevékenységük nagyban előkészítette az új polgári rendszer, az 1848-as törvényhozás elméleti alapjait.  Ő maga, barátaival együtt elöl járt a külföldi tanulságok terjesztésében. Nem riadt vissza a vádaktól, hogy utánoz, és hogy elvontan tudóskodik.

"Igen is mi utánozzuk Angliát és Franciaországot; jele, hogy nem akarjuk utánozni Braunschweiget és Schwarzburg-Rudolfstadtot" írta, arra célozva, hogy az emberiség vezető eszméinek, a haladás és szabadság nagy gondolatainak átvétele nem puszta másolás, nem is divat, hanem életfeltétele minden fejlődni akaró országnak. Aki így gondolkodik, a politikai rögtönzők oldalán éppen olyan kevéssé érezte jól magát, mint a minden áron maradiak között, s csakugyan, Szalay egyszerre küzdött jobb és bal felé, ami hálátlan feladattá vált. Idegen volt tőle Széchenyi rapszodikus hangulata is, kétségbeeséseivel és váratlan reménykedéseivel. 1845-ben aztán abbahagyta a Pesti Hírlap szerkesztését, Csengeryre bízta és maga csak a cikkekben szolgálta tovább a megfontolt haladás ügyét.

1848-ban Deák minisztériumában a kodifikációs osztály élére került, majd nyáron a frankfurti német nemzeti gyűlésen, aztán Londonban és Párizsban képviselte a magyar kormányt. Gyorsan kiderült azonban, hogy az önálló Magyarország nem számíthatott a nyugati hatalmak támogatására; követségét hivatalosan nem ismerték el, hiába érvelt jogi tudásával. A következő párizsi, majd londoni látogatásában meggyőződhetett, hogy az eszményképek is részben közömbösek, részben tájékozatlanok a magyarság nagy erőfeszítésével szemben.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!