2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők

2004. november 12. 11:07 Lukácsi Attila

A budai oldal legrégebbi zsidó temetője a Csörsz utcai ortodox temető

1883-ban említik először a hitközségnek adományozott területet, de a rendszeres temetések csak az 1890-es években indultak meg. A kezdetekkor sok sírkövet ide hoztak a régi budai temetőkből, ezek a sírkert távolabbi sarkában vannak. Az épületek által közrefogott, lezárt kis temető már több mint 40 éve csak hitközségi engedéllyel látogatható. Miközben bejut a látogató, útja egy már használaton kívüli szertartási épületen vezet át, amely eleinte lomtárként, majd lakóházként szolgált a temetések megszűnése után. A temetőben kizárólag héber nyelvű sírkövek találhatók. Kis út választja el a nők és a férfiak sírjait, amik a szigorú tradíció szerint mind kelet felé fordulnak. Amikor már majdnem teljesen megtelt a temető, a női részbe is keveredett 1-1 férfisír. Ma már teljesen rendbe tették, de az idők folyamán sok sírkövet elloptak, megrongáltak, így a sírok közül jó néhány jeltelenné vált.

Érdekes színfoltja a temetőnek a kohaniták (papi leszármazottak) ösvénye. Ez a temető kialakításakor még a lehető legtávolabb volt a síroktól, ugyanis kohanitáknak rituális okokból tilos a sírokhoz közel menni, külön bejáratot is kaptak a temetőbe.

A Csörsz utcai sírkertben csak fővárosi lakosok nyugszanak, ezért sajátos keresztmetszetét adja a régi Budapest izraelita polgárságának. Itt van eltemetve Reich Jaakov Koppel, budai ortodox főrabbi és felsőházi tag, akit annak idején több ezres tömeg kísért a Kazinczy utcai zsinagógából utolsó útjára. Koppel rabbi máig nagy tiszteletnek örvend, hisz erősítette a közösség vallásosságát, ugyanakkor mindig hangsúlyozta a magyarsághoz tartozást. További, itt nyugvó hírességek: Koppel sógora, Szofer Mordechaj Efrajim Fischer Züssmann, Chaim David Szofer pesti rabbi, és Freudiger Mózes, az óbudai textil-, és paplangyár alapítója, hitközségi elöljáró. Itt található egy kollektív emlékmű is, a Városmajor utcai ortodox kórházban történt 1945. január 14-i vérengzés áldozataié. A nyilasok összeterelték az udvarra a 130 beteget és a 24 fős személyzetet, lemészárolták őket, az épületet pedig felgyújtották. Az emlékkő felállításához már ugyanabban az évben adományozást szervezett az Új Élet, és az összeg gyorsan össze is gyűlt, 1946-ban már fel is tudták állítani. Az emlékmű mellett, külön sírban nyugszik a szintén meggyilkolt főorvos, Bíró Dániel is. A temetőben a szomorú esemény emlékére rendszeresen tartanak megemlékezéseket. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár