2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatvan éve halt meg Richard Sorge

2004. november 5. 10:12

A német származású szovjet felderítő a világháború leghíresebb ügynökeinek egyike volt.

Az 1895-ben Bakuban született Sorge híres kém volt, tevékenykedett Nagy-Britanniában, Skandináviában és Kínában is. 1925-ben lett szovjet állampolgár, s belépett a bolsevik pártba. 1933-tól újságíróként élt Japánban, de valójában a szovjet hadsereg hírszerző szolgálatának dolgozott. 1938-ban jó barátságba került a német nagykövettel, akinek gyakorlatilag a tanácsadója lett. A II. világháború elején Sorge már kiterjedt hálózattal és egy rádióssal is rendelkezett. 1941 májusában figyelmeztette a szovjet vezetést a küszöbönálló német támadásra, Sztálin azonban ezt az információt nem vette figyelembe.

 

Később azonban a Szovjetuniót a Távol-Keleten is támadás fenyegette, mert a japánok el akarták foglalni a nyersanyagokban gazdag Szibériát. Amikor azután Japán inkább a csendes-óceáni térség meghódítását tűzte ki célul, Sorge ezt az információt azonnal eljuttatta Moszkvába. Ekkor már hittek neki, s így a japán támadás kivédésére összevont szovjet hadsereget átdobhatták a német frontra. Ezzel megkezdődhetett a Vörös Hadsereg ellentámadása. Amikor azonban 1944 októberében a japán kémelhárítás letartóztatta, a Szovjetunió semmit sem tett a megmentéséért, így november hetedikén Tokióban kivégezték. Csak 1964-ben kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. 

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár