Megalakul az Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
2004. szeptember 3. 20:45
A politikai rendőrség (ÁVO=Államvédelmi Osztály) megszervezése kezdettől a szovjet katonai és állambiztonsági szervek képviselőinek közreműködésével folyt. Vezetője Péter Gábor volt. Biztonsági feladatok ellátására alakult meg 1945. március elején a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya, majd a gazdasági viszonyok rendőri felügyeletére július végén létrehozták az ún. Gazdasági Rendőrséget. Mindegyik szerv feladatkörébe megelőző és megtorló, illetve felderítő jellegű intézkedések, internálások stb. tartoztak. 1948. szeptember 6-án megszüntették a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya elnevezést, s helyette a szervezet neve a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága lett, amelynek élére Péter Gábor került. A továbbfejlesztésről szóló javaslat rögzítette, hogy az ÁVH `formálisan állami, ténylegesen pártszerv; a párt politikai bizottságának a szerve`. Felette a felügyeletet - a Minisztertanács megbízásából - a belügyminiszter gyakorolja. A létszámot 28 ezer főben állapították meg. Az ÁVH feladatai elvégzésére bizalmi hálózatot építhetett ki, őrizetbe vételeket foganatosíthatott, házkutatásokat tarthatott, és nyílt nyomozásokat - kihallgatást - végezhetett. A felderített és őrizetbe vett `ellenséget` az igazságügyi hatóságoknak kellett átadnia. Az ÁVH saját felügyelete alá két börtön és több internálótábor tartozott, majd később (1950. február 1-től) az elhárító szolgálatot a Honvédelmi Minisztériumtól is az ÁVH-hoz csatolták. Az ÁVH-n folyó vizsgálatokba Rákosi mellett Farkas Mihály is aktívan beavatkozott, s így a szervezet által előkészített majd lefolytatott koncepciós perekben is nagy részük volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap