A fegyver, mellyel kivégezték Mussolinit
2004. augusztus 4. 09:05
Albániában kiállítják azt a géppisztolyt, melyről feltételezhető: azzal végezték ki az olasz fasiszta diktátort, Benito Mussolinit.
Korábban
Az olasz fasiszta diktátort és szeretőjét, Clara Petaccit a Comói-tóhoz közeli Dongo mellett fogták el 1945. áprilisában. Halálának hivatalos verziója szerint az olasz partizánok lelőtték, majd Milánóban a lábánál fogva felakasztották.
A titkosítás alól frissen feloldott albán dokumentumokból érdekes fejlemények láttak napvilágot az esettel kapcsolatban. A dokumentumok között Walter Audisio partizánvezér 1957 novemberi, Vaszil Nathanaili akkori külügyminiszterhez írt levele is megtalálható. A levélben Audisio leírja, hogy egy francia 7,65-ös kaliberű MAS-38-as géppisztolyt használt a diktátor agyonlövésére. Audisio egy 1945-ös nyilatkozatában szintén azt állította, hogy egy MAS géppisztollyal ölte meg Mussolinit.
Az ugyanezzel a típusszámmal rendelkező fegyver jelenleg Tiranában, a Nemzeti Történeti Múzeumban található, és most ki is állítják majd. A háború után sokáig azt hitték, Audisio a fegyvert Enver Hodzsának, az albán kommunista vezetőnek adta. Arra vonatkozóan, hogy ki adta le a halálos sorozatot, a különböző források ellentmondanak egymásnak. Egyes források szerint brit különleges ügynökök húzták meg a ravaszt.
Benito Mussolini és Clara Petacci, röviddel elfogásuk után |
Egy harmadik vélemény szerint az eredeti fegyvert darabokra szedték, és az alkatrészek egy részét Sztálin, a többit pedig Hodzsa kapta meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![művészet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/42.jpg)
művészet
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra
- Működhet a street art egy múzeum falai között?
- Klasszikus és kortárs műtárgyakkal várja a látogatókat a Füred Art Week
- Különleges módon ötvözi a zenét és a modern művészetet a SONART projekt
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- Hét különös haláláset a tudomány és művészet világából
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Múzeumhálózata tette halhatatlanná Peter Ludwigot
- Díjátadóvál zárták az Operaház Szláv szezonját
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap