Aldous Huxley

Valósággá vált félelmek és pozitív utópia

Élete vége felé - a Visszatérés a szép új világhoz című művében - Huxley bevallotta, hogy a harmincas évek elején még azt hitte, hogy ennek az embertől idegen racionalitásnak az uralma csak évszázadok múlva, s akkor is csak korlátozott mértékben érvényesülhet. 1960-ban valószínűleg azért érezte szükségét a Visszatérés megírásának, mert pályája végén, a halál közelében be akarta ismerni, hogy tévedett.

Megállapította, hogy az ellenutópia jó része valósággá vált, s mindez gyengítette a demokrácia, a szabadság esélyeit. A tökéletesen megszervezett társadalom ugyan nem jött létre, de Huxley akkor úgy látta, hogy a társadalom működésének racionalizálása az élet szinte minden területén korlátozza a szabadságot.

A járványok felszámolására tett nemzetközi erőfeszítések, az orvosi ellátás egyre szélesebb kiterjesztése hozzájárult a túlnépesedéshez, az alultápláltak számának ugrásszerű növekedéséhez, mivel az élelmiszertermelés nem tudott lépést tartani a népességrobbanással. Huxley szerint az éhező tömegekkel terhes társadalmak rendjét csak a diktatúrák tudják fenntartani, a demokráciák nem. A "lehetőleg minél több embert megőrizni az életnek" nemes célkitűzése beleütközik az ehhez szükséges anyagi javak, ellátórendszerek hiányába. A hátrányos helyzetű, alacsony értelmi színvonalú kiszolgáltatott emberek tömegeivel terhes társadalom kevésbé tudja megvédeni magát a diktatúrák veszélyétől

Felhívta a figyelmet, az általa fajromlásnak nevezett tendenciára, amely valójában nem más, mint bizonyos szelekciós mechanizmusok korlátozása. A túlracionalizált orvoslás ugyanis egyre nagyobb számban tart életben olyan egyedeket, akik számos olyan betegség génjét hordozzák, amelyek hosszabb távon növelik az önálló életre képtelen emberek számát.

Érdekesek azok a fejtegetések, amelyekben a társadalom túlszervezettségének problémáit elemzi. A II. világháborút követő időszakban Nyugat-Európában és még inkább Amerikában egyre nagyobb teret hódított a szervezéstudomány, az a gondolat, hogy a társadalom, a gazdaság hatékonysága az egyre magasabb szintű szervezettséggel növelhető. Huxley ebben a tendenciában látta leginkább megvalósulni a tökéletes társadalom vízióját. Úgy vélte, mindez az ellenőrzött társadalom kialakulásához, súlyos szabadsághiányhoz, tömeges mentális sérülésekhez, egy mentálisan beteg társadalom kialakulásához vezet. A társadalom működésének emberellenes racionalizálásával párosul a politikai és fogyasztói manipuláció. A harmincas évek elején még utópisztikusnak tűnő, a hatalom, az állam által kívánatos erkölcsi értékrendet a polgárokba sulykoló hipnopédia alig egy évtizeddel később egy amerikai börtöntelepen mindennapos átnevelési módszerként vált használatossá.

Érdekes módon Huxley nem önmagában vetette el a politikai propagandát. Megkülönböztette a demokráciák és a diktatúrák meggyőzési módszereit. Értelmesnek tekinti azt a propagandát, amely "olyan cselekvéseket segít elő, amelyek azoknak a felvilágosult önérdekével állnak összhangban, akik terjesztik és azokéval, akiknek szól". Az egyénnek a manipulációtól és az agresszív propagandától való megvédésében fontos szerepet szánt a szabadságra nevelésnek, pontosabban annak, hogy a felnövő nemzedékek tagjai tényekre alapozottan alakítsák ki a világ különböző jelenségeire vonatkozó álláspontjukat, válasszák meg értékeiket. Emberellenesnek minősít minden olyan nevelési paradigmát, amely az emberi természet "dühítő sokféleségét valamiféle engedelmes egyformasággá" kívánja sorvasztani.

Huxley szerint a Szép új világ negatív utópiájában megfogalmazott figyelmeztetés csak keveseket érintett meg, a jelen tanúsága szerint a világ fejlődése nem vett jó irányt. A megrögzött humanista, a nevelés, a felvilágosítás elkötelezett írástudója nem adta fel a reményt, élete végéig hitt egy valóban szebb és értelmesebb világ megteremtésében. A Visszatérés utolsó fejezetében pozitív utópiát vázolt fel, amelyről úgy vélte, hogy esélyt adhat az értelmes fejlődésre, a racionalitás és az emberi igények összeegyeztetésére. A "Mit tegyünk"című utolsó fejezet ajánlata ma már valószínűleg triviálisnak hat: születésszabályozás, az élelmiszertermelés fokozása, a nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodás, a hierarchikus társadalomszerveződés helyett minél több kicsi, helyi szerveződés életre keltése, az állam, a hatalom által ellenőrzött társadalom helyett az egyének szabadságának teret adó korlátozott hatalmú állam. De itt nem ér véget a program, kibővül az értelmes életre, gazdálkodásra, a szabadság lehetőségeivel való élni tudásra tanítás, a szabadság értékének felismerését, védelmét, a másság tiszteletét segítő nevelés programjával.

1. Élete
2. Életműve
3. Valósággá vált félelmek és pozitív utópia