Miért akasztották fel az öngyilkosokat a kora újkorban?

Tort ül a halál az idősebb Pieter Bruegel 1562-es festményén

Egy öngyilkos költséges utolsó útja

Robert Darnton a nemzetközi sikert aratott A nagy macskamészárlás című könyvében egy helyen így ír: „Amikor valami számunkra elgondolhatatlannal találkozunk, az akár a kulcsot is jelentheti az idegen gondolkodásmódhoz.” Ilyen pillanat lehet az is, amikor egy edinburgh-i polgár, Robert Birrel naplójában a következő rövid, de meghökkentő bejegyzést olvassuk: „1598. február 20-án Thomas Dobbie vízbe ölte magát a Quarry Holesban, a Holyrood apátság mellett. Másnap keresztülvonszolták a városon, és felhúzták az akasztófára.”

Az edinburgh-i kincstárnok feljegyzései részletesebb leírással is szolgálnak a holttestekre kirótt megdöbbentő büntetésekről. A kiadások listájában a 16. század közepétől a 17. század végéig a legtöbb évben megtalálható egy szakasz „kivégzések” vagy „nyilvános kivégzések” címmel. Itt a kincstárnokok kínos pontossággal feljegyezték ezek költségeit – ideértve a kötelek és a boszorkányok megégetéséhez használt kátrány árát is –, illetve a holttestekkel történteket. Thomas Dobbie holtteste kapcsán (aki életében bírósági idézések kézbesítőjeként szolgált) nem kevesebb, mint öt kifizetés történt különböző jogcímeken az eljárás és a büntetés folyamata során. Az őt ért bánásmód egyaránt volt szándékos és szimbolikus.

Az első elem a listán egy merk (13 shilling 4 penny skót pénznemben, vagyis kb. egy angol shilling) „a munkásoknak fizetve, amiért James Nisbet törvényszolga parancsára begyűjtötték a hírnök Thomas Dobbie-t, aki vízbe ölte magát a Quarry Holesnál”. A Quarry Holes a nők kivégzésének helye volt az edinburgh-i Calton Hilltől keletre, a skót parlament új épületétől északra.

A következő pontban ugyanekkora összeget fizettek ki „a tiszteknek, amiért a fent említett törvényszolga parancsára ezen munkásokkal tartottak,” ezzel is aláhúzva az eljárás hivatalos jellegét. Következett egy skót font „a munkásoknak, amiért Thomas Dobbie-t a börtönbe hozták, megvárták, amíg elítéltetett, szánon a Burgh Muir-i akasztófához vitték és ott felakasztották.”

A kivégzéseket jellemzően a városban, a nyílt színen tartották, a Burgh Muir viszont a várostól délre elterülő nyílt térség volt. Egy újabb merk járt „a lóért és a szánért, amellyel áthúzták a városon a mondott bitóig”. A szánon vagy kocsin való vonszolás a szexuális vétségek elkövetőinek büntetése volt, illetve a halálra ítéltek eljuttatási módja a vesztőhelyig. Holttestek esetében azt mutatta, hogy az elhunyt egy társtalan, kitaszított pária volt, a tisztességes holtakat ugyanis koporsójukban, vállon vitték végső nyughelyükre. Dobbie holttestét Edinburgh kövezett főutcáján, a ma város legforgalmasabb részének számító Royal Mile-on vonszolták végig.

Végül pedig ott volt az egy font és öt shilling „a tiszteknek a fölötte ítélő tárgyalás összehívásáért és a törvényszolga parancsára a bitóhoz kísérés fáradalmaiért”. Dobbie holttestét szabályszerű bírósági tárgyaláson, esküdtszék előtt vádolták meg az öngyilkosság bűnével, aminek büntetése az ingó vagyon elkobzása volt. Erre utalt a városi tanács jegyzőkönyvének azon rendelkezése, hogy „a teste bocsáttassék tárgyalásra, és elítélése esetén kocsival vitessék keresztül a városon, majd a Burgh Muir-i bitón akasztassék fel”.

Az öngyilkosságot a társadalom széles körű megvetése övezte

Dobbie büntetésének utolsó elemét a skót kincstár archívumában találjuk meg, ahol kiderül, hogy egy bizonyos Simon Graham 2000 merket fizetett a jogért, hogy kezelhesse Dobbie birtokát, amely a bűncselekménynek számító öngyilkosság után elkoboztatott és visszaszállt a koronára. A birtokelkobzás gyakorlata a 13. század óta létezett, de Skóciában csak egy 1551-es törvény formalizálta.

A skót parlament csak 1540-ben teremtette meg a holttestek bírósági tárgyalásra bocsátásának jogi feltételeit. Az efféle eljárások és az őket követő büntetések egy rövid időszakon belül fordultak elő. Dobbie esetének aprólékos leírása azt sugallja, hogy a büntetés szokatlan volt, talán még egészen új. Egyetlen korábbi esetet ismerünk Edinburgh-ban, 1565-ből, amikor 6 shillinget fizettek ki hat embernek, hogy a bitófához vigyenek valakit, aki a börtönben felakasztotta magát.

1. Egy öngyilkos költséges utolsó útja
2. Visszatér a halott feleség
3. A törvény mezsgyéjén

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?