Újabb városban áll Kossuth Lajos szobra New York államban
2021. október 7. 11:56 MTI
A New York állambeli Buffalóban látható Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Kossuth Lajost ábrázoló mellszobra, amelyet az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója, valamint a október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából avattak fel szombaton. Mint Kligl Sándor az MTI-nek elmondta, a bronzból készült alkotás a magyar politikust meditatív arckifejezéssel ábrázolja.
Korábban
Minden munkájában fontos számára az érzelmek megjelenítése, mindegyik szobrán látható valamilyen emóció – hangsúlyozta Kligl Sándor szobrászművész az MTI-nek.
„A félalakos figura nem a szabadságharc hevében készült portrékhoz hasonlóan ábrázolja Kossuthot, hanem idősebbnek és szomorúnak mutatja őt” – mondta, felidézve: a politikust kétéves törökországi tartózkodása után, 1851 decemberében hadihajóval menekítették ki Amerikába, ahol nagy tisztelettel fogadták.
Számos helyen megfordult és több beszédet mondott. Leginkább anyagi támogatásért „esedezett”, hogy az elbukott szabadságharc eszméit megőrizzék.
Kossuth – kiváló szónok lévén – nagy népszerűségre tett szert, egy „távoli kis európai ország képviseletében” elvitte az ország hírét és a forradalmi eszmét – hangsúlyozta.
Kiemelte: a Kossuth-mellszobor gipszből készült változatát a 17. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskolának ajándékozta, a szobrot az intézmény épületében állították fel.
Beszélt arról is, hogy a munka folyamán először vázlatot készít, majd az alkotás modelljét hozza létre.
Főleg bronzzal dolgozik, de kőből is faragott már szobrot, például Mindszenty József hercegprímás egészalakos alkotása is így készült. Ebből Komáromra és Vácra is került egy-egy.
Kligl Sándor az elmúlt években több köztéri szobrot készített. Egyebek mellett 2019-ben Ópusztaszerre az Árpád és vezérei nagyszabású szoborkompozíciót.
Jelenleg egy életnagyságú Pegazus-szobron dolgozik, amely Mórahalomra fog kerülni, Szolnokra pedig egy Thalia-szobor fog nemsokára elkészülni – mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap