2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az újságírók előtt röntgeneztek meg egy 2500 éves múmiát Egyiptomban

2020. november 17. 14:59 Múlt-kor

Különleges sajtótájékoztatót tartottak szombaton a Kairótól délre fekvő Szakkarában található híres, lépcsős Dzsószer-piramisnál.

Az utóbbi hónapok során az itt folytatott ásatáson sorozatosan kerültek elő az évezredek óta érintetlen szarkofágok, az év vége tájára pedig újabb nagyszabású bejelentést irányozott elő Hálid al-Ináni turizmus- és régiségügyi miniszter.

A piramisnál egybegyűlt újságírók szemügyre vehették a száz legújabb felszínre hozott szarkofágot, amelyek egyikét a szakértők fel is nyitották, valamint mintegy 40 aranyozott szobrot, amelyeket szintén a napokban találtak a régészek.

A felnyitott szarkofágban fekvő, láthatóan kifogástalan állapotú múmiát ezután röntgenvizsgálatnak vetették alá, részletesen bemutatva, miként lett a holttest megőrizve az utókornak.

Az előkerült leletek mindegyike a ptolemaioszi korból (Kr. e. 320k – Kr. e. 30), valamint az azt megelőző későkorból (Kr. e. 664 – Kr. e. 332) származik.

A miniszter elmondása szerint a leleteket legalább három kairói múzeumba szállítják majd, köztük a gízai piramisok mellett épülő Nagy Egyiptomi Múzeumba, amelyhez nagy turisztikai reményeket fűz az ország vezetése.

A szakkarai nekropolisz része az ókori főváros, Memphisz körül az 1970-es években kijelölt UNESCO világörökségi helyszínnek, a gízai piramisokkal, valamint az Abu-Szírnél, Dahsúrnál és Abu-Ruvajsnál található ókori piramisokkal együtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár