A jámbor angol király, akit a hitvesi ágyban is tanácsadók segítettek

2019. február 28. 17:50 Múlt-kor

VI. Henrik (1421-1471, uralkodott 1422-1461, majd 1470-1471) nem tartozik Anglia legsikeresebb uralkodói közé. Csecsemőként örökölte ugyan a trónt, későbbi saját kormányzása azonban jelentős mértékben hozzájárult az úgynevezett rózsák háborújának kitöréséhez, majd végül saját 1471-es meggyilkolásához. Életének számos különös tényezője közrejátszhatott viselkedésében és uralkodói teljesítményében – feleségével, Anjou Margittal való viszonya nem volt éppen hétköznapi, és egy rejtélyes betegség is mintegy másfél éven át hátráltatta.

Korábban

A „bizalmas kísérők”

VI. Henriket büszke, jámbor és egyszerű emberként tartja számon a történetírás. Ez a kép nagyjából illik is rá: az uralkodó szabadidejében Krisztus szenvedésein merengett, kolostorokban tartózkodott, és a „devotio moderna” (modern jámborság, avagy lelkiség) nevű korabeli reformirányzat híve volt. A Lauren Johnson brit történész által nemrég tett felfedezés, miszerint Henriknek „szextrénerekre” volt szüksége az ágyban, mindezek tudatában talán nem is annyira meglepő.

A király magánéletét kutató Johnson a brit nemzeti levéltárban és a királyi háztartási feljegyzésekben arra utaló bizonyítékokat talált, hogy Henrikhez és feleségéhez, Anjou Margithoz több alkalommal „bizalmas kísérők” csatlakoztak a hálószobában. Vajon azért lehetett ez, mert a híresen szűzies Henrik nem tudta, mit csinál? „Úgy gondolom, teljes mértékben lehetséges, hogy a helyzet eljutott egy olyan pontra, ahol talán szükségessé vált, hogy tisztázzák vele, mit kellene tennie” – mondta el Johnson. „Ezt egyáltalán nem lehetett nyilvános módon megtenni. A király hálóterme a legzártabb hely, ahol ezt a beszélgetést le lehet folytatni, illetve akár ellenőrizni is, mi történik.”

Halál utáni népszerűség

VI. Henrik nem volt bosszúálló király – inkább ennek ellenkezője volt igaz rá. Egy alkalommal egy kivégzett áruló közszemlére tett „negyedét” is eltávolíttatta, mondván: „nem akarom, hogy egy keresztény férfival ilyen kegyetlenül bánjanak az én nevemben.” 1452 nagypéntekén pedig 144 kegyelmi rendeletet osztott ki, miután levert egy York hercege által vezetett lázadási kísérletet.

Henrik nyilvánvalóan kedves ember volt, királyként azonban nem volt sikeres. „Látványos kudarcot vallott uralkodóként, két királyságot is elveszített” – írta 2014-ben Desmond Seward brit történész. „Nem elég, hogy elvesztette a Lancaster-párti Franciaországot, de jó kormányzásra való képtelensége a rózsák háborúját, valamint saját meggyilkolását eredményezte.”

Gyenge vezetői képességei ellenére 1471. május 21-i halálát követően Anglia-szerte szentszerű alakként tisztelték Henriket. Egyre többen zarándokoltak el a chertseyi apátsághoz, ahol eltemették, mígnem a maradványokat III. Richárd át nem helyeztette a windsori Szent György-kápolnába, ahová a köznép nem mehetett be. Henriket nagyon hamar elfogadták halála után szent életű embernek, 1500-ban már olyan könyv is megjelent, mely szerint a király csodatételekre volt képes – még holtában is: állítólag pestises halottakat tudott feltámasztani, és egy főbenjáró bűnnel hamisan megvádolt szolga védelmére is kelt egy alkalommal.

Miért jött létre azonban ez a kultusz, ha Henrik pocsék uralkodó volt? Seward szerint a válasz igazságtalan meggyilkolásában rejlik. „Széles körben sajnálták a királyt, akit hatalmának megdöntése után tolvajként kezeltek, majd kivégezték anélkül, hogy bármiféle bűnt elkövetett volna.

következő oldal 1 / 2